A reggeli egész választékos a szállodában. Sikerül jól kialudni magamat (és valószínűleg a rossz közérzetem okát is, akármi is volt az) és készültem egy turistásabb napra.
Útban Intramuros felé egy híd "kapuja"
Manilai postapalota - 2023. májusában égett ki :-(
Manila történelmi látnivalói közül számos egy területre összpontosul: ezt Intramurosnak ("falon belüli") hívják. Mivel a falon belül korlátozva van a forgalom, itt egész nyugodtak az utcák, nincs tömeg, zaj.
Itt van két katolikus templom, egy erőd, pár múzeum és más középületek is.
Fort Santiago
A valamikori erőd maradványai. A falai között van a kivégzett nemzeti hős, José Rizal kis múzeuma is. Van várbörtön, pár romos épület, várárok.
A jellemző kapu a belső erődhöz
Az erőd egyik parkosított része
Amerikai barakk
Rizal múzeum
Manila Katedrálisa
Ez az épület kívül, belül rendezett (szemben sok más épülettel és környékével). Nyolcszor építették újra (az eredeti bambusz épület XVI. századi felhúzása óta (tűzvészek, földrengések és háborúk okán).
Kívülről
belső udvar 1
belső udvar 2
a szalon
Bahay Tsinoy múzeum
A Fülöp-szigetekre vetődött kínaiaknak állít emléket. Bemutatja a történetüket, a kereskedelem gyökereit, stb. Ez is egy jól méretezett múzeum.
A hall
A napot még a parti sétány felé kanyarodva zártam. Az a szakasz, amit láttam, belépős tengerpart (utoljára valahol Róma külterületén láttam ilyesmit: az is eléggé hülyén nézett ki. Hogy lehet egy tengerpart belépős? Egy tó esetében ez érhető, de a tenger :-O )
A város és a part között egy sok sávos út húzódik meg
Ez pedig a parti sétány (kerítéssel) :-O
Innen egy kis kitérő után már a szállásra mentem vissza. Közben még egy park mutatkozott:
Rizal park
A kitérő a Robinson Place nevet hordja és amolyan referenciaként emlegetik. Gyakorlatilag egy hatalmas (szó szerint) modern bevásárlóközpont. Két dologra biztos jó: megfázni, ahogy lecsap rád a benti légkondi illetve kicsit megpihenni a városi zaj után.
A nap krónikájához tartozik, hogy van még folytatása a terminálos mizériának: visszaérve a szállodába a kártya (kulcskártya) nem akarja nyitni a szobámat. Pár próba után felsejlett, hogy a bizalom netovábbja gyanánt az előző napi recepciós hölgy csak egy napra érvényesítette a kártyát a három helyett (csakhogy biztos fizessek).
Irány a recepció. Két recepciós (az egyik kütyüzik, a másik a billentyűzetet veri - nagy a verseny, hogy melyiküknek nem kell velem foglalkoznia). Én meg várom, hogy valamelyik foglalkozzon velem. Hülye (vendég?) tekintettel. Nem akaródzik nekik ...
A londínernek látszó arc mögöttük. Láthatóan jól szórakozik (eddig is élvezni látszott a menedzserrel folytatott beszélgetésemet). A végén el kell magyaráznom a recepciósoknak, hogy jó lenne, ha egyikük velem foglalkozna. Aztán elmondom a gondom. A kártyával bűvölnek valamit és visszaadják, amire megkérdezem, hogy én honnan tudhatom, hogy most rendben van (ez hülye kérdés volt, kíváncsi voltam, hogy mit mond rá)? A válasz: a londíner segít és feljön velem :-O Rossz válasz. Erre nincs szükségem.
Azt azért megjegyzem nekik, hogy a tegnapi ünnepségen ezzel a teljesítménnyel sok babér nem teremhetett :-(
Este újabb telefonhívás: a reggeli reggel lesz. Most már érdekel, hogy holnap is lesz-e hívás?
Nem egészen értem, hogy miért kell egyszerű dolgokból ilyen bonyolultakat csinálni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése