Merre tovább?

 

Pár napja azon gondolkodom, hogy mi az észszerűbb (feltéve, hogy van ilyen)?

Maradni itt vagy elrepülni Magyarországra? Mindkettő mellett szól érv épp elég (no meg persze ellenérv is). 

Mint ahogy egyik, biztonságot felettébb kedvelő barátomnak mondani szoktam: "A bizonyosság csak valami olyan fikció, amit az agyad termel meg a nyugalmad érdekében. Ha pedig nem termeli, akkor szorongsz."

Nem mondom, hogy szorongok, de a jelenlegi helyzet túl sok szinten túl sokféle kimenettel kecsegtet már rövid távon is. Szóval marad a lehetséges opciókra való felkészülés Magyarországon vagy a viszonylagos biztonság érzet itt. 

Miután semmi igazán ütős érv nem szól a maradás mellett éppen, elindulok a reptérre. 

Talán ez a véletlenül lőtt és megtalált kép jó illusztráció ehhez poszthoz

(Vegyes kilátás, Boráros tér, Budapest, 2022. február 2.)

Emberek

 

Szoktam írni az emberekről, akikkel véletlenül összetalálkozom. Ez mindig érdekes téma, ha mozgásban van az ember és közben mindenféle más emberrel összehozza a sors. Általában rövid találkozások vagy egy fotó vagy valami érdekesség. 

Egy helyben tartózkodva ez annyira nem ígérkezett érdekesnek, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy lehet ebből valamit kikerekíteni arról, hogy kik is vannak errefelé éppen (rajtam kívül).

Finn

Fiatal arc a medencénél. Beszélünk pár szót. Finn, tanulni jött Thaiföldre az egyik bangkoki egyetemre. Mérnök tanulmányok. Kicsit furcsállom, hogy pont e tárgyban érdemes-e itt tanulni. Azt mesélte, hogy meditációt és menedzsmentet tanul itt alapvetően - mérnök hallgatóként. Mindezt on-line (merthogy most ez van a Covid miatt). Ha pedig on-line, akkor szebb Pattayáról online lenni mint Bangkokból. 

Kicsit furák ezek a jelenlegi oktatási megoldások, de biztos kellemes hónapokat lehet így eltölteni.

Francia

Párszor a medence körül és a kondiban is összefutottunk. Python programokkal foglalkozó francia arc. Természetesen on-line távmunka. 

Lehet, hogy nekem is a Pythonra kellene hajtani :-O

Orosz

Az arc pár hete, a háború kezdete után indult "világgá". Addig az ingatlan üzletben külföldieknek kiadott lakásokkal foglalkozott Moszkvában (gondolom innen a relatíve jó angol), azonban a kuncsaftok hirtelen eltűntek. Ideje volt neki is indulni. 

Nem tűnt nagy Putyin rajongónak. Azonban azt, hogy belülről történjen valami, kizárta: mondván akarnék-e én börtönben kikötni valami tiltakozást követően? 

Mondjuk szerintem tiltakozás nélkül is ott kötnek ki - ilyen vagy olyan értelemben.

Vőfély (avagy ceremóniamester)

Szintén a kondiban és a medencénél fordult elő az arc. Az a ritka orosz, aki legalább magától köszön. 

Ezen mindig csodálkozom, hogy miként tudnak az oroszok közül a legtöbben úgy viselkedni, mintha más ott sem lenne. Eddig az a leginkább működni látszó elméletem, hogy egyszerűen azokat az embereket akiket nem ismernek "tárgyként" kezelik. A tárgyaknak általában nem köszönünk. Bizonyára ez egy biztonságos stratégia arrafelé. Megjegyzem, ha már beszéltél valamelyikkel akármiért is, akkor legközelebb már "emberszámba" vesz. 

Aztán ez az arc egyszer valamiről elkezdett beszélni magától. Amolyan egyszerű angollal, de lelkesen. 

Aztán volt egy hosszabb beszélgetésünk: itt valamit segít egy otthoni (Ufa nevű orosz városból van) haverjának az üzletéhez (a részletekre azt mondta, hogy üzleti titok), de egyébként otthon nyáron szokott sokat dolgozni. Ez viszont nem volt üzleti titok, ugyanis az arc nyaranta vőfélyként nyomul.

Történelmi értelemben ismét bebizonyosodott számomra, hogy van valami a magyarság keleti kulturális-történelmi gyökerei kapcsán kialakult legmodernebb elméletekben ;-) 

A háborúról is szó esett. Persze nem lehet tudni, hogy egy egyetértő-támogató véleményt itt egy orosz megkockáztatna-e, de ez az arc sem tűnt Putyin nagy támogatójának.

Egy kis parti

Egy lengyel csoporttal tért vissza az egyik lengyel csoportkísérő (én nem ismertem). Lengyel barátom számára ez mindjárt egy parti lehetőségét jelentette. Szépen összejöttünk az új házában. Főzött lengyel bigoszt, vett japán szusit előételnek és amerikai browni is előkerült desszertnek. Volt ausztrál vörösbor, thai sör  és valami koreai borszerű - több ízben, de többségében gyümölcsös - cucc. 

Az úri társaság lengyel, magyar, thai, orosz, ukrán (utóbbi kettő házastárs), litván és khmer (Kambodzsa) nemzetek képviselőiből állt. 

Háború nem volt. 

Élő emlékek 1. - Goood Morning ...

Még az első itt töltött munkás szezonomban a Pattaya futó körre jártam le futni. Ha reggel mentem, akkor mindig ott volt egy idősebb arc, aki intenzíven sétált. Mindig társasággal volt, 2-5 emberrel és minden szembejövőt hangos, elnyújtott "Goood Morning ..." köszöntéssel üdvözölt. Gondoltam, hogy nem orosz ;-) 

Persze én is mindig visszaköszöntem neki(k). Ezen túlmenően sohasem beszéltünk. 

Pár hete az egyik nap, késő délután látni véltem az öreget a tengerparton. Azonban nem voltam biztos benne, hogy ő az, mivel egyrészt egyedül volt, másrészt maszkban (amiben korábban sosem láttam). 

Azonban egy másik alkalommal ismét elsétált előttem amikor épp kávéztam és most biztos voltam benne, hogy ő az az arc a 3 évvel ezelőtti futásokról. Élő emlék.

Ami viszont még érdekesebbé tette a helyzetet, hogy a kávé után tovább indulva az öreget megláttam a parton ücsörögni. Odamentem hozzá és elmeséltem, hogy 3 éve sűrűn összefutottunk a futókörön reggelente. Nagyon örült, hogy emlékszem rá és elmesélte, hogy miként ragadt itt a Covid alatt és milyen jól érezte magát. Azóta sem utazott még vissza Angliába. Mostanában reggelente a tengerpartra jár sétálni (mivel a Covd miatt a furókört is lezárták és átszokott ide). 

Beszélgettünk még pár dologról, ami itt érdekesség. Nagyon kedves, az életet élvező arc. 

Utolsó futós reggelemen össze is találkoztunk: Goood Morning ...

Élő emlékek 2. - Strand tenisz

Van pár strand tenisz pálya a Jomtien part mentén (Magyarországon ez valószínűleg strand röplabda pálya lenne). Amikor itt dolgoztam és esténként lejártam futni vagy sétálni (még a Covid előtt) volt egy kis srác, aki rendre ott volt az egyik ilyen helyen és számos alkalommal játszott - általában felnőttekkel. Bár sosem volt érzékem a labdajátékokhoz, az egyértelmű volt, hogy a 10-11 éves kissrác rendesen alázta az épp vele játszókat. Mindezt valami hihetetlen nyugalommal tette. 

Időnként csak ült a kövön és várta, hogy beállhasson játszani. Időnként ült mellette egy hölgy, gondoltam a mamája. Amolyan tartozékai voltak esténként annak a perti résznek.

Mivel sokszor megfordultam arrafelé köszönni kezdtek. Egyszer talán az irodánk környékén is összefutottunk. Soha nem beszéltünk egy szót sem ezen kívül. Aztán a Covidos, lezárt tengerpartos időkben már ők sem voltak ott. 

Két év telt el azóta. Most ugyanott egy srác, aki vagy másfél fejjel nagyobb, játszott párszor, amikor arra jártam. Nem tudtam eldönteni, hogy ugyanaz az arc e. Megkérdeztem tőle - végülis ez a legegyszerűbb. 

Talált süllyedt.  Itt élnek. Nyomja a strand teniszt. A nyílt bajnokságon a napokban ő lett a korosztályos helyi bajnok. Beszélgettünk kicsit ezekről angolul. 

5 éve nem járt a hazájában, Oroszországban.

Úton, útfélen

Mész az utcán és benézel egy résbe az épületek között. Az árnyékban pedig lelkes helyiek pihennek éppen. Feltéve, hogy ez pihentető.

Kütyű és fotó ...

De nem feltétlenül ilyen passzív mindenki. A konditerembe betévedő thai hölgyek esetében 50% esélye van annak, hogy legalább 2-3 beállítással (futópad, súlyzók, elliptikus tréner) készül valami szép szelfi az "erőfeszítésekről". Ha pedig nem optimális a látószög, képkivágás, stb., akkor meg lehet kérni az edzőtársakat, hogy segítsenek be. 

De a medence is már csak részben a fürdőzés, úszás helye. Annyi szép beállítás van, amivel emlékezetessé tehető egy ilyen hely. A legmókásabb, amikor a - még nem elkorcsosult késztetései miatt  - játszani, úszni, mozogni vágyó gyermekeket kényszerítik beállásra természetesnek alig tűnő fotókhoz. 

Ez utóbbi élethelyzetnek egy még tragikusabb alesete, amikor a természeténél fogva játékos gyermek a medencében véletlenül fizet fröccsent a szülője felé, az pedig - aggódva a telefonja miatt - letorkolja ezért. A medencében. 

Boldog gyermekkor - legalábbis a fotókon.

Azonban a munka frontján is lehet, sőt - valószínűleg kell - fotózni. A helyi biztonságiak szinte állandóan fényképeznek. A medence körül, amikor körbejárnak (naponta számtalanszor) és a konditeremben, a folyosókon, lépcsőkön. Természetesen az, hogy valaki ott van, nem zavarja őket, hiszen ők a munkájukat végzik. GDPR nincs. 

Az érdekesebb kérdés, hogy ez a hatalmas mennyiségű fotó hova kerül a telefonokról? Vajon összegyűjtik őket, idővel törlik, egyáltalán valaki megnézi őket? Esetleg összevetik az épületben szintén szép számban fellelhető kamerák képeivel? És ha igen, minek? 

Lehet, hogy ehhez tényleg kellene valami mesterséges intelligencia, mert én a természetes intelligenciával fel nem foghatom, hogy ennek mi értelme. Ötleteim vannak: hasznosság érzet fokozása, önbecsülés építése, foglalkoztatás növelése, bizonyíték a megfelelően (?) elvézett munkára, stb. 

Emberek vagyunk. 

A fizetésről

 

Nem az enyémről, merthogy munka híján az itt nincs is.

Inkább arról, hogy itt is burjánzanak a "mobil" fizetési megoldások. Nekem kettőbe is sikerült belerohannom: az egyik az itteni bankomé, a másik a mobilszolgáltatómé (utóbbi a True és a TrueMoney a szolgáltatás - mobil applikációval). Utóbbiba egy nagyon kedvező internetcsomag "melléktermékeként" kerültem bele. Sok szükségem nincs rá :-O

Mindkét esetben az egyik megoldás a QR kódos ügymenet. 

Mondanom sem kell, hogy a mobil applikációkon belül pedig szinte végtelen lehetőségek állnak rendelkezésre. Leginkább marketing üzenetek megjelenítésére. Még jó, hogy nem mindet értem (merthogy maga az app angolul is megy, de az üzenetek egy részénél ezzel nem foglalkoznak).

A lenti kép gyakorlatilag egy azonnali banki átutalás igazolása az utaló (fizető) banki applikációjából. 

A dolog úgy kezdődik, hogy a mobilbanki megoldás beolvassa a bolt, kávézó, étterem, stb. által kitett QR kódot. Ez azonosítja a kedvezményezettet, majd a dolgozó megmondja a fizetendő összeget és ezt beírod az alkalmazásba. Engedélyezés (akár újlenyomatolvasóval). Aztán jön ez a kép, amit viszont a hely dolgozója olvas be a maga kütyüjével (gondolom ez segít a majd valamikor beérkező összeg azonosítását). 

Persze a kártyás fizetés is sokfelé működik. Igazából van olyan terminál, aminél nagyon nehezen, de azt nem tudtam eldönteni, hogy ez a személyzet okán (számos helyen mielőtt a terminálon a tranzakció megjelenne, odanyomják a PayPass felülethez mozdulatlanul a kártyát - érthetetlen miért) vagy valamilyen technikai probléma kapcsán alakul így. Régebben nem volt ezzel ilyen nyüglődés.

Hogy éppen hol és milyen megoldás működik, az egy külön felfedezni való terület. QR kódok, logók, jelölések, stb. A fejlődés megállíthatatlannak tűnik e téren is.

Lassan majd azért kell bővíteni az üzlethelységet, hogy ezek elférjenek :-D

Durian

 

A múltkori szerencsétlen vásárlást követően maradt a régi piac, ami most kiesik a szokásos mozgásvonalamból. Azért persze elmegyek arrafelé is. Ott is egy kicsit szűkebb lett a kínálat és rövidebb a standok nyitvatartása. Duriant nem is nagyon árulnak.

Végül egy standon az egyi fő út mentén egyszer csak ott volt egy halom durian. Aztán láttam máshol is aznap. Beindult a szezon?

Egy szép nagy példány (mint egy ember feje)

Mindenesetre vettem az első helyen egy adagot. Szépen sikerült becsomagolni:

A nagy egészből ezeket a sárgás húsos egységeket szedik ki. A fólia azért van, mert ragadós.

Az egyes darabok műanyag fóliában, azok együtt egy dobozban, a doboz műanyag zacskóban. Nem sajnálják itt még mindig a műanyagot. Bár a nagyobb boltok megkérdezik, hogy van-e szükséged szatyorra vagy van nálad saját, a legtöbb helyen inkább pakolják azonnal a műanyagba. Hm ...

Szóval ezek kicsi, de szép darabok voltak, kicsit sárgábbak, mint amire emlékszem. Mivel frissen bontották ki és pakolták be a dobozba, nyomogatni nem sok esély volt. De legalább friss. 

Végül az ízével sem volt semmi gond. Nagyon finom volt :-) 

A lenti képen pedig az látszik, hogy a tulajdonképpeni magot miként veszi körül a fogyasztható gyümölcshús - egy kis fogyasztás után fotózva.

A mag (a sárgásabb részek a fogyaszthatók), a nagyon fehér már inkább a nem fogyasztott rész)

A magyar szakirodalma nem túl gazdag, de itt van egy kis leírás róla és egy másik sztorizósabb.

Persze azért ebben a kérdésben is az angoloknak van igazuk: "A pudding próbája ....". 

Semmiképp se hagyjátok ki!

Stratégiáról

 

Ez egy fura poszt lesz. Igazából a "Könyvajánló" sorozatba illeszkedett volna, ha ... 

De most már nem egészen illeszkedik oda. Ennek oka, hogy az előző ajánlott tudományos könyv után, a Netflix Drive to Survive negyedik évadának megjelenésével és a Formula 1 szezon kezdetével egybeesve gondoltam, hogy elolvasom Ross Brawn (az autósportban 22 egyéni és csapat vb címben érintett technikai szakember, menedzser) könyvét. 

Meglepetésemre a könyv társszerzője (ő maga is érintett az autósportokban) Szun-Ce A háború művészete című könyvének az idézésével vezette fel a párbeszédes stílusban fogant közös művet: párhuzamba állítva a háború 2000+ éves alapművét az autósport versengésében fogant tapasztalatokkal. 

Ebből pedig következett két dolog:

• Egyrészt nehéz volt nem komoly olvasmányként tekinteni a Brawn könyvet. Sok dolog előjött benne, ami a menedzsmenthez (is) kötődött és valamennyire felidézte vagy akár magyaráz(hat)ta a saját tapasztalataimat. Így pedig a könnyedség gyorsan elillant.
• Másrészt mégiscsak a "háború" most épp egy erős nyomatékkal bíró kifejezés és persze az ősi kínai könyvből vett idézetek és a versengés kapcsolata mellett a kortárs napi történésekre is rávetül(t) a könyv mondanivalója. 

Ami a háború felfogását illeti - Szun-Ce szerint - azt alapvetően nem a harcmezőn lehet megnyerni. Ott esetleg arra van szükség, hogy igazold a nyertes voltodat. E felfogás szerint a különleges katonai művelet láthatóan nem hozott gyors sikert, lassú siker pedig nincs. 

Persze a Formula 1-gyel való összehasonlítás inkább a versengés (ami nem egyszeri, hanem sokszori) aspektusból jön elő. Ez pedig kreativitást, szervezettséget, pénzt, politikát, technológiát igényel. Ha innen nézzük a világot, akkor ez egy hatékony komplex rendszert igényel, amit pontosan és a célnak megfelelően kell(ene) üzemeltetni. Aztán valahogy lesz egy nyertes és a következő szezonban kezdődik az egész újra. 

Ha a különleges katonai műveletet nézzük a permanens versengés nézőpontjából, akkor a fenti irodalom arra enged következtetni, hogy azok maradnak versenyben, akik a komplex rendszereket a környezeti feltételekhez jobban alkalmazva működtetik. Pár nagyobb háborús történés már megmutatta, hogy a demokrácia-diktatúra vonalon általában a demokráciák maradnak hosszabb távon versenyben. Sajnos ezek a példák azt is mutatták, hogy a versenyben maradás nagy áldozatokat kíván. 

Azaz nyugodtak lehetünk talán, hogy nem leszünk orosz gyarmat örökké, de azt nem tudhatjuk, hogy megérjük-e azt az időt, amikor ez már tényként kezelhető lesz újra (legalább egy kis időre). Ugyanis az oda vezető út lehet nagyon is rögös az egyén nézőpontjából. Aki ma meghal a háborúban, az örökké halott marad. 

Szóval elgondolkodtató ez a könyv sok érdekességgel az Formula 1 világáról, a menedzsment kérdéseiről és a mai valós világunkról is. Ha ajánlani kellene, legkevésbé a Formula 1 rajongóinak ajánlanám: inkább menedzsereknek, a háború iránt érdeklődőknek és - talán kicsit cinikusan - azoknak, akik a stratégia szót legalább napi kétszer kimondják: ebből a könyvből meg lehet tudni, hogy miről is beszélnek. ;-)

Ha már a háború szóba került, akkor talán érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy mi lehet ennek az értelmetlen öldöklésnek egy hasznos mellékterméke (ez nem a háború igazolását jelenti, hanem csak egy kis gondolkodást).

Ez a gondolkodás abból indul ki, hogy nem torkollik a háború III. világháborúba vagy atomháborúba: azaz lesz következő szezon. Szóval marad a lokális küzdelem egy ideig és közben a világ különleges katonai műveletekre kevésbé fogékony része az energiahordozók hiányát látva és a magas árakat sokallva gyorsít azokon a területeken, amik alkalmasak az orosz energiahordozó import kiváltására. Ezzel azonban ezekben az országokban megindul(hat) a környezettel kíméletesebben bánó energiaforrások kiaknázása nagyobb tempóban, korábban elérve a megtérülési szinteket és technológiai előnyhöz juttatva az ezen az oldalon felsorakozókat. Talán ismét előtérbe kerül az energia hatékonyabb (értelmesebb) felhasználása, a pocsékolás megszüntetése, stb. 

Persze az igaz, hogy a Földön nincs két légkör, de a lokális háború sem tart örökké és talán szépen sorban további országok is beállnak a környezetet is figyelembe vevők közé. Talán.

Mindenesetre mindannak ami most a háború kapcsán az energetikában történhet, megvan az a potenciálja, ami a 70-es években az amerikai autókat is "racionalizálta" az olajárak megugrása idején. Fájt, de használt. 

Majdnem ...

Majdnem alakult valahogy, aztán mégsem. Ilyen fordulatokról szól most az a poszt.

..., majd nem: Tajvan

Majdnem sikerült elutazni Tajvanra. Miért Tajvan? 

Egyrészt van ott (is) egy csomó látnivaló. Másrészt járt ott már kedves barátom és ő is csak bíztatott. Harmadrészt találkoztam már utazgatásaim közben helybeliekkel és ők is érdekes dolgokat meséltek Tajvanról. Szóval a gondolat már megvolt a covid előtt is. 

2021-ben, amikor már volt jegyem Bangkokba, találtam egy olcsó jegyet Tajvanra. 10 nap. A fenti térkép szerint ki is alakult a látnivalók sora és az útiterv is. 

Persze a covid miatt a korlátozások még érvényesek és sajnos így az utazás is elmarad (most). A járatot is törölték és épp utalják vissza a jegy árát. 

Majd legközelebb ;-) Azt csak remélni tudom, hogy addig nem történik valami különleges katonai művelet a szigeten. 

..., de nem elsőre

Pár alkalommal téma volt Magyarországon a durián. Kétféle ember létezik azok között, akik már kóstolták: aki nagyon szereti és aki nagyon nem. Érdekes, hogy azok között, akik csak hallottak róla (vagy akár azt sem :-D ) is sokan vannak, akik valamelyik szélsőséghez csatlakoznak. 

Én a "kóstolták és szeretik" kategóriába tartozom. Ettem is számtalan alkalommal amikor itt dolgoztam. Akkor sem árulták minden utcasarkon és olcsó sem volt, de a piacon, ahová jártam gyümölcsöt vásárolni mindig volt. 

Most kevesebb helyen lehet kapni. Általában a kis tálcán fóliába csomagolt árut nem illik nyomkodni, de mégiscsak ez az egyetlen módszer, amivel a minőségéről valamit meg lehet tudni. Se túl kemény, se túl puha ne legyen. Persze a nyomkodásnak az eladó sem örül, mert ott megváltozik az áru állaga. És egyébként is gyorsan változik az állaga és minősége.

Egy zöldségesnél pár napja vettem egy darabot. Érintésre amolyan határesetnek tűnt.  Sokat elárul a dologról, hogy az első kóstolás után vissza is vittem. Ami még többet elárul, hogy szó nélkül adták vissza az árát. Kár, hogy ezt megengedik itt maguknak: nem tesz jót sem a gyümölcs (jó?) hírének, sem az eladóénak. :-O

Nem szokás itt ilyen kereskedelmi gyakorlatot folytatni. 

..., de mégsem egészen

Ha már piac. Van egy másik piac, ahol vásárolni is és enni is szoktam. Egyik este lementem sült halat enni. Ez a piac mindig tele volt esténként. Most a terület fele sem volt tele árusokkal és asztalokkal. Ez is mutatja, hogy még az ilyen helyiek által használt helyek is - a csökkent turista szám miatt - csökkent kapacitással üzemelnek. 

Nagyon hiányoznak a turisták a városból. 

..., de nem hagyjuk

Hét-nyolcezer orosz és ukrán turista (szóval ők nem azok, akik itt élnek) ragadt Thaiföldön a légiközlekedési korlátozások miatt. Miután az orosz turisták voltak a legnagyobb számban az érkezők mostanában, ez a helyzet sem kis gond, különösen, hogy a banki korlátozások miatt a pénzük sem nagyon elérhető. A készpénzről pedig a lenti fotó beszél.

Valutaváltó árfolyamokkal

(jobb alsó sarokban a rubel ... nem túl bíztató - közben azért ez változott és most már valamicskét adnak érte.)

Jellemző a thai mentalitásra, hogy - kormányzati közreműködéssel - azonnal a segítségükre siettek az itt ragadt turistáknak. Biztosítanak nekik ingyenes vízum hosszabbítást (egyébként kb 20 eFt), szállást (ha nincs megoldva) és élelmet.

Kedvelem a helyi hatóságok ilyen attitűdeit. 

..., de aztán mégis

Mégis úgy döntöttem, hogy a lenti fotó - ezzel a kommenttel - bekerül a blogba.

Az arc már régebben is feltűnt az esti órákban a tengerparti úton. Lehet, hogy már évekkel ezelőtt is itt volt, de akkor nem volt akkora jelentősége. Inkább csak "kis színes" lehetett volna. 

Álláspontja egyértelmű. Amikor sokadszor elhaladt mellettem, útközben meg-megállva, gondoltam lefotózom. Meg is állt a közelben. Nem illik fotózni valakit telibe az engedélye nélkül. Gesztikulálva érdeklődtem: látható az eredmény. 

Csak azon gondolkodom, hogy itt élvezve az életet vajon mit gondol azokról a honfitársairól akik épp lőnek és akiket - szükségszerűen - a megtámadottak is lőnek? Más lenne a helyzet, ha a frontvonalban grasszálna ezzel a szereléssel. 

Hogy működik az "intelligens" agyunk?

Nem emlékszem, hogy miként került a látókörömbe ez a könyv. Úgy alakult, hogy ez lett a következő olvasmányom. 

A könyv az agy intelligens működéséről, pontosabban annak kutatásáról szól, továbbá az eddigi eredményekről és ezek hatásáról a mesterséges intelligencia fejlődésére. Felettébb érdekes olvasmány azoknak, akiket ez(ek) a kérdések érdekelnek. 

Ami különösen érdekes, hogy a könyv egy, az eddigi megközelítésektől alapvetően eltérő modellt mutat be és ebből vezet le következtéseket az általános értelemben vett mesterséges intelligenciára nézve. 

Mindezeket a gondolatokat mind evolúciós, mind hétköznapi értelemben olyan keretben mutatja be, melyet lehet hasznosítani saját gondolkodásunk során. 

A könyv befejező része már inkább kicsit spekulatív annyiban, amennyiben a fenti megállapításokból a jövőre nézve rajzol fel lehetőségeket. Beleértve a "világvége" szcenáriókat is (szóval aki erre fogékony, annak is érdemes végigolvasni - de még a világvége előtt ;-) ).

Sajnos magyar fordításának nem találtam nyomát, így ha érdekel, akkor be kell érjed az angol verzióval.

Páratartalom

 

Pár nap alatt a - szokatlanul alacsony - 50%-os szintről 70%-ra nőtt a páratartalom. A reggeli futásnál lehetett érezni, hogy a pár nappal korábbinál minden nehezebben ment: ezért néztem rá a meteorológiai adatokra. Azóta a 70-90% tartományban mozog. Valószínűleg a tenger felőli szél hoz párát, mivel eső nem esett az elmúlt napokban.

A magas páratartalom csökkenti a látótávolságot is. Amolyan ködössé válnak a dolgok a távolban. Tulajdonképpen ez a helyzet most innen nézve Európára. 

Persze híreket lehet olvasni (mindent és az ellenkezőjét is), mégis nehéz belátni, hogy miként fejlődik majd ez a helyzet. Két éve hasonlóan ködös volt a covid kitörésekor a jövő. Most úgy tűnik, hogy a covid helyzet számos országban kezd nyugvópontra jutni (magas átoltottság, alacsony esetszámok és kevés súlyos eset). 

Vajon a mostani orosz krízis két év alatt vesz megnyugtató irányt? No és addig milyen kiterjedtségre tesz szert? 

Közben persze zajlik az élet itt is. A covid-os whiskhizést megúszta mindenki fertőzés (vagy legalábbis arra utaló tünetek) nélkül. 

Az épületben lakó oroszok közötti beszélgetésből úgy tűnt, hogy az orosz "különleges katonai műveletet" követő "különleges gazdasági művelet" őket is utolérte. Valószínűleg a világban élő oroszok (és itt nem oligarchákról van szó) elég sok információt visszajuttathatnak a hazájukban élő rokonaikhoz. Nem tudom, hogy ők mit gondolnak a "különleges katonai műveletről", de talán majd egyszer lesz alkalom ezt is megtudni. 

Maga a helyi sajtó az ország semlegességét emeli ki, örül az Ukrajnából hazahozott thai polgároknak és sajnálkozik a magas energiaárak és az elmaradó turisták miatt. 

Én olvasgatással töltöm az időmet. Itt még jók a kilátások :-)

Befejezésül két rövidebb beszélgetés összefoglalója:

Magyar arcok dilemmája

A konditeremben egy thai hölgy kísér "50+"-os két urat és egy hölgyet. Már amikor beléptem megütötte a fülemet a beszélgetésük, de épp a teraszra mentek, így nem voltam biztos, hogy magyarul beszéltek-e? A thai hölgy a teremben várta őket. Mint kiderült a kondót jöttek megnézni vásárlási szándékkal és a thai hölgy az ingatlanos. És tényleg magyarok. Amikor visszajöttek, egy kicsit beszélgettünk az épületről, hogy honnan jöttek, stb. 

A fő dilemmájuk az volt, hogy melyik kondóban vegyenek valami lakást. Mintha erre lenne tökéletes válasz. Akitől majd vesznek, az is valamikor azt gondolta, hogy megtalálta a tökéletes választ a kérdésre, most mégis eladó lett. 

Szerintem jobban járnak, ha hoznak egy "rossz" döntést aztán majd abból kihozzák a legjobbat. A jövő ködös. 

Norvég arc dilemmája

A futás utáni nyújtás során érkezett a - feltehetően nyugdíjas - norvég arc, aki az itteni kondójában telel át - sok más nyugati emberhez hasonlóan. 

Úszni indult, de még nem volt 9 óra (a medence 9-21-ig van nyitva, amit némelyik, az önbecsülését e szabály betartatásából nyerő biztonsági őr be is tartat: múltkor egy thai családot parancsolt ki a medencéből 08:50-kor) és még a medence takarítása is folyt. Szóval elkezdtünk beszélgetni. Másnap indult haza. 

Szó volt a háborúról, a  svédek épp oldódó semlegességéről és persze az ukrán menekültekről és más menekültekről is (így persze a magyar menekültpolitikáról is, amit ismert és támogatott). 

Szerinte a Svédországban levő muzulmán menekültekkel sok a gond (valószínűleg ebben van igazsága).  Különben is a bal-liberálisok engedték be őket (ez már ugyebár megtörtént). Szóval nem kellenének oda. Szóba kerültek a cigányok is ... 

A megoldás szerinte az, hogy ne legyenek ott. Gondolatmenetét némileg megakasztotta az a kérdés, hogy mi legyen a problémás "ott levőkkel"? Kérdeztem, hogy esetleg ki akarja írtani őket? Ha erre nem határozott "Igen" a válasz, akkor mégiscsak valami integratívabb stratégiát kellene keresni a kinyilatkoztatós "Ne legyenek" helyett. 

Idáig jutottunk. Elmúlt közben 9 óra. Szabad volt az út a medencébe. Az úszás, mint fizikai aktivitás, kiváló stresszcsökkentő. A svédországi muzulmánok problémája pedig ismét megrekedt félúton. Ahogy sok probléma megoldása megreked félúton, valahol a ködös múltban.

Vajon másnap hazafelé is megreked félúton?