2019. november 7., csütörtök

Egy párhuzamos valóság


Ha úgy utazol, hogy az útitárs is ír blogot, akkor lesz két nézőpont és két valóság. Szóval majdnem ugyanaz, de mégsem.


A "párhuzamos" szerző épp fotózik (a másik is, csak mindenki mást - hát ezért a fenti bevezető gondolat :-) )

Ha érdekel az elmúlt napok alternatív valósága, akkor egy kis idő és egy klikk ide. (A posztok innen szépen sorban jönnek egymás után.)

Jó szórakozást ehhez is!

2019. november 6., szerda

Lent és fent - fotók


Ez a poszt fotós poszt. Kevés szöveggel. Pár érdekes képpel.


Képeslapok


Merlion vízének landolása (a vízre szállás is landolás?)


Pár magaslati fotó (Garden at the Bay, Szingapúr)












Egy kis természet:









Tavi molnárpoloska (?) és az általa keltett örvények (koncentrikus körök)

White Temple, Chiang Rai:






Közelről (Marina Bay Sands Hotel):



Ez egy felület közelről


És így mozog. De mi ennek az oka?
(megfejtés lentebb)

.

.

.

.

.

.

.

A kis lemezek felső élüknél vannak rögzítve. A lemezek mögött légkondicionálók külső hőcserélői bújnak meg. A mozgás ezek ventilátorának és a szélnek a játéka. 

2019. november 5., kedd

Ami (majdnem) kimaradt - mégegyszer


Van még pár érdekesség, amit begyűjtöttem és itt megosztom.

Kezdjük egy kis szakmai (?) érdekességgel Melakából:



Ezek itt villanyórák. Ami érdekes, hogy a kismegszakító (az az izé, amit vissza kell nyomni, ha nincs villany - a villanyóra körül) itt nem visszanyomós, hanem késesek (nálunk kiolvadós csavaros, patkolható volt régen) - legalábbis annak látszanak. A másik, hogy maguk az órák viszont maguk digitálisak (és talán távleolvasósak is, bár ezt sem tudtam eldönteni.

A feltűnőbb jobb, a hangosabb még jobb



Szintén Melakában találkoztunk számos hasonló járművel (jobb szélen a kerékpárt tekerő szolgáltató arc, balra két turista, alattuk aksi és egy bazi hangszóró vagy kettő. Bömbölő zene. A legszebb, amikor a nem kis létszámú kínai csoportot viszik így végig a történelmi belvároson. Nehéz nem észrevenni. Hogy mire jó? Aki csinálja, az pénzt keres vele. A turisták foglalkoznak vele (lásd itt is). Egyébként eléggé értelmetlen és nem is illik a helyhez - szerintem. 

Lógnak a szeren (Szingapúr Changi reptér)





A két képen levő kicsi izék (súlyok, pontok, akármik) le-fel mozognak. Egyenként nem túl érdekes, de mivel a vezérlésüket szépen megoldották, tulajdonképpen egy felület pontjai is lehetnének és így maga a felület hullámzását is ábrázolják. Szépen lehetne egy ilyen elven a z=f(x,y) ábrázolására használni mint 3D eszközt. Vállalkozó kedvűek vannak erre? (Google kereséssel nem találtam ilyen eszközt így hirtelen ...) Beleférne egy kisebb táskába és szépen kinyitva lehetne egy digitális eszközről vezérelni.

Good Luck! (Általában nem árt ebben a helyzetben)

Ez itt a Szt András templom Szingapúrban.



Beljebb épp egy esküvő volt (így kérték, hogy ne zavarjunk - szóval kívülről megnézhettük). 



Elég felelőtlen dolog (nem, nem az esküvő, most nem ez jön, hanem), hogy a bejáratnál az asztal mögött volt más is felügyelet nélkül otthagyva (pl: táska). Az asztalon pedig egy vendégkönyv féle tollal.



Gondoltam örülnek egy kis biztatásnak: "Good Luck! Leslie from Hungary"

Szitakötő - Szingapúr, Garden at the Bay



Ha kihalnának a hagyományosak, így megmarad az emlékük. Mégis könnyebb most, még létező minta után rekonstruálni, mint küzdeni később (ahogy a dinókkal).

Szabály az szabály - Szingapúr, Kis India



Még egy bullet pont hiányzik:

  • Anytime if you can not decide

Ez mi? - Szingapúr, Bay Area


Igen, ez mi.

2019. november 4., hétfő

Ami (majdnem) kimaradt


Doi Chaang - Chiang Mai / Chiang Rai

A Chaang (Chang) elefántot jelent. Most mégis a kávé miatt hozom elő a Doi Chaang kifejezést. Chiang Maiban "estünk be" ide kávézni. Kb. 30 éve királyi segítséggel alakult úgy, hogy a környékbelieket a mák (értsd itt: ópium) termesztésről a kávéra próbálták rávenni és ehhez alakult a kávézó lánc. Később Chiang Raiban is voltunk hasonló üzletben.

A stílus a Starbucks minta, de a lánc thai, a kávé pedig itt is finom :-)


Egy jó (?) fotó kedvéért - Chiang Mai

Chiang Maiban a városfal egy rövid rekonstruált szakaszán sok a galamb a járdán. Mert etetik őket. Aztán beáll valaki a fal elé (lásd első fotó) és az etető egy botra erősített üdítős dobozt kezd a betonon húzogatni jobbra-balra (ami ugye elég rendes zajjal jár). A békésen étkező galambok ezt hirtelen felszállással hálálják meg. Ekkor csak egy megfelelően időzített klikk a mobilon és kész is az életed legjobb képe. 

Azt nem figyeltem ki, ahogy az etető-zajongó mennyit kér ezért: biztos megéri neki ;-)


Előtte


Utána
Saffron - Luang Prabang 

Még egy kávézó: helyi termesztésű kávé szerződött gazdáktól, helyi feldolgozás, pörkölés és (már?) két üzlet - kicsit Starbucks stílusban. És finom is.


Így a laoszi helyi kávézók sem maradnak ki :-)

Big Brother Mouse - Luang Prabang

Hülye név mögött egy nagyon támogatandó kezdeményezés van. Írhatnám azt is, hogy pokróc stílus mellett egy pozitív élmény. Utóbbi az utcán szórólapozó idősebb fazonról szól,  míg az előbbi arról, hogy e név mögött angol társalgási alkalmat teremtenek laoszi fiataloknak. Naponta 9-11 és 17-19 óra között várnak angolul beszélőket Luang Prabang egy épületébe, ahol helyi fiatalok így gyakorolhatják az angolt. 

És gyakorolják is. Sokan vannak, legalább 10 darab 4-6 fős csoport volt, amikor mi is beültünk egy alkalommal. Általában bátran kérdeznek és a mi kérdéseinkre is részletesen válaszoltak. Van aki tanul még, más munkát keres és van aki munka mellett szán időt erre. 

Miért érdemes elmenni egy ilyen alkalomra? Sokat meg lehet tudni a helyiek életéről, gondolkodásáról, érdeklődéséről, terveiről. 

Win-win helyzet. Ez plusz egy érdekes program a városban, nagyon közel a központhoz.

2019. november 3., vasárnap

Luang Prabang


13 év alatt sokat változott a város. A poros utak aszfaltot kaptak, az utak mentén számos helyen szép járdák. Az épületek felújítva, szinte mindegyik a szállás-étterem-masszázs-üzlet négyes valamelyikét foglalja magában. Az egykor sűrű sarló-kalapácsos piros zászlók igencsak megritkultak, mint ahogy a kék (kisdobos) és vörös (úttörő) nyakkendőkből is kevesebb "rohangál" az iskolai udvarokon.

Az egész belváros jó értelemben nyüzsög. Még elviselhető a turisták száma. Lehet, hogy még csak előszezon van itt is. A látnivalók is megújultan várják az érdeklődőket. 

A régi királyi palota most Nemzeti Múzeum gyanánt szolgál. Vele szemben egy magaslatról szép kilátás nyílik a városra. A 33 templomból a legérdekesebbeket látogattuk meg (és ami még az utunkba esett). 

A folyó parton sok kis étterem, ahol vacsorára mindig találni valami csábítót. 

A természet kedvelőinek három vízesés és a környékük erdejei teremtenek program lehetőséget. A folyón lehet hajókázni (erre nekünk már nem volt szükségünk). A környéken van még nemzeti park, elefánt rezervátum, barlang.

Három-négy napra biztos program. Mi ezekből válogattunk a magunk két teljes napjára egy csokorral. 


A szállásunk (Wisdom Hotel, jó ár-érték arány)


A folyópart is csak egy rövid séta innen


A Mekong a partról


Egy újabb slow boat (most csak a partról nézve)


A volt Palota, ma Nemzeti Múzeum (az utolsó királyok életvitele szerint berendezve)


Szerzetes, esernyő (ami itt napernyő) és mobil


Panoráma a Phousi hegy tetejéről (ez a városban van a palotával szemben)


Híd a Khan folyó felett (itt folyik bele a Mekongba)


Sztúpa a kis hegy tetején


Wat Mai udvarán


A fő szentélyben


És annak bejárati díszítése


Wat Mahathat


Bambusz híd a Khan folyó felett (fél évre építik, utána, az esős szezonra el kell bontani, mivel nem bírná a víztömeget)


A külföldiek itt fizetnek hídpénzt (ebből finanszírozzák az évenkénti újraépítést)


Haw Pha Bang (a palota területén, kívülről)


Haw Pha Bang (a palota udvaráról)


Utcarészlet (Sisavangvong út - amolyan fő utca)


Utcarészlet (Sisavangvong út - amolyan fő utca)


Utcarészlet (Sisavangvong út - amolyan fő utca)


Iskola udvara (már nincs mindenkin vörös nyakkendő és egyenruha)


Wat Xiengthong 1


Wat Xiengthong 2


Wat Xiengthong 3


Wat Xiengthong 4



Novíciusok délutáni pihenőn

A Kuang Si vízesés 30 km a várostól. A tuk-tuk (vagy vmi ilyesmi) vitt ki minket némi alkudozás után. Van itt egy medve rezervátum (próbálják a medvéket menteni).


A vízesés maga sok szintes, körbe lehet menni (egyik oldalon fel, a másikon le - vagy fordítva :-o ). Három helyen fürödni is lehet, de ezt mi kihagytuk a körbejárás kedvéért. A fotók magukért beszélnek:







A repülő előtti reggel még kimentünk a hajnali (napfelkelte) élelemgyűjtő szerzetesi körutat megnézni. A buddhista hagyomány szerint a szerzetesek mezítláb hajnalban élelemért körbejárják a környéket. Ehhez van egy adománygyűjtő edényük, melybe a környékbeli hívek rizst és esetleg egy kis feltétet tesznek.

Az élet szinte mindenhol meghaladta ezt az egy edény - kis rizs és valami koncepciót. Az adományok kiterjednek csomagolt vagy szállítható ételekre. Erről már írtam korábban is.

Azonban itt, Luang Prabangban, feltehetően az intenzív turizmus egészen eltorzította és személytelenné tette ezt az egész folyamatot:

Először is vannak a főtt rizs (ragadós rizs) árusok, akik előre kikészítik a leendő "híveknek", akik persze turisták, a kis piros műanyagszékeket és maguk a ragadós rizzsel teli edényeikkel az út túloldalán állítják fel árusító asztalaikat. Volt ilyesmi 13 éve is. De sokkal spontánabb módon. Ez a mai "műsor" már kicsit túl van tolva.


Az utca lezárva, az élelmesebb éttermek, kávézók a várakozó turistákat szolgálják ki valamivel.


Kínai turisták érkezése


Még nem kelt fel a nap


Lassan világosodik ... újabb szerzetes csoport érkezik. A 8 éves forma kis "szerzetes" nem bírta a terhet vagy vmi mást: kiállt a sorból és az addigi gyűjtött ragadós rizst a - szintén gondosan kikészített - kukába vágta. Aztán vissza a sorba és ment tovább. Biztos megvolt ennek az oka - és nem hiszem, hogy Ő bármi rosszat tett.  De az egész jelenlegi folyamat értelmén érdemes elgondolkodni.


Egy ritka, helyi hívő gyermekeivel (nem turista, saját adománnyal, saját szőnyegen - mindenki fotózza is őket)

Reggelihez készülődő szerzetesek a körút után az egyik közeli Watban:


Terítés


Chanting (szent szöveg kántálása)


Ebben a watban (Wat Nong Sikhounmuang) voltunk megnézni, hogy mi történik a körút után. A hívek (idézőjel nélkül, helyi emberek) ide hozták az igazi adományaikat (számos különböző ételt), amit fentebb reggelire ki is raktak maguknak a címzettek.


Az árusok közben összepakoltak. Holnap reggel majd jönnek újra. Show must go on.

Luang Prabang nagyon kellemes célpont egy pár napos kirándulásra akár Thaiföldről, akár Kambodzsából indulva. Ajánlom bátran, akár egy hosszabb útra is, mely Laosz további részeit is érinti (Vientiane, a mai főváros és számos nemzeti park vár még érdeklődőket).