2016. október 22., szombat

Periyar Tiger Reserve - Gavi


A tegnapi nemzeti park mellett fekszik Gavi is. Itt egy összetett program vár ránk.


Reggel öt körül kelünk még Thekkaddyban, ott maradnak a csomagok és dzsippel (valami helyi gyártmány) átautózunk Gaviba (kb 20 km, majd egy óra). Ott először fölhajtunk a parkba, de sofőrünk már útközben is keresi az állatokat az út menti hegyeken. Kb. 900-1100 m-re vagyunk a tengerszint felett. Hűvös, esőbe hajló idő van (szerencsére egész nap éppen akkor esett, amikor legalább nagyjából tető volt a fejünk felett: dzsippé, hajóé, autóé).


Végül az egyik ellenőrző ponton botlunk bele egy vaddisznóba (bár ő ezt nem így tudja, mert barátságosan tűri a vele fotózkodó turistákat, ahogy majd mi is később a nap során ;-)).

A parkba beérve reggeli vár minket, majd elindulunk a dzsungelbe egy kb két órás trekkingre. Vezetőnk egy nativan e területen elő idősebb úr. Eleget tud ahhoz angolul, hogy mutasson jó pár dolgot: fákat, állatokat, elefánt és tigris nyomokat.


Pióca - a cipőtalpon

A legsűrűbben a homo sapiens után piócákkal találkozunk ismét (van rajtunk pióca zokni is, és az öreg hoz sót: a zoknin felfelé haladó piócáknak a só - szószerint - a végeztük. Ma megússzuk sikeres támadás nélkül.

Maga a dzsungel itt örökzöld esőerdő, sűrű alnövényzet, nedvesség és rengeteg féle növény, állat.


Visszatérve a bázisra,  rövid evezős csónakázás következik egy kis duzzasztott tavon egy közeli öbölbe. Ott kikötünk és felsétálunk a közeli vízeséshez.


Visszaevezve jön az ebéd. Közben stabilizálódik az emésztésem, így gyakorlatilag az étkezések mennek a normál rend szerint.

Ebéd után vissza indulunk Thekkaddyba és épp elcsípjük még az ott befizetett csomagunk hajókázását (az ottani folyón, kétszintes nagyobb hajón). Sok állatot láthatunk út közben: kingfisher, kormorán, elefánt, bölény, szarvas, mongúz, vaddisznó.

Estére marad egy majd négy órás utazás Munnar-ba, ahol a következő szállás vár ránk. Sajnos tigris, mint látványosság kimaradt :-(








Kardamom élőben


Kígyó a vízesés felé

A hajókázás képei:






Nincsenek megjegyzések: