Egyebek - 1.

Az időről

Képeslapokat kínál az arc, amit ott és akkor én nem akarok megvenni. Persze a történet bármivel bármikor bárhol ismétlődik.

Mondom,  nem (udvariasan, határozottan, elzárkózóan),  de a túloldalon input zárlat. "A nézés nem kerül semmibe".  Sztem időbe, amit tölthetnék mással, no meg ezt a beszélgetést is dobnám. Párszor bepróbálkoztam ezzel az érveléssel is,  de eddig egy arc értette meg (mondjuk ő sem hatódott meg a gondolattól). Ha odébb mész, jön utánad, majd érdeklődni kezd, honnan jöttél, mennyi ideig leszel, hogy tetszik, stb. Majd vissza az üzlethez ... Riksás ezt képes a forgalommal szemben melletted haladva menet közben nyomni. Te persze udvariasan válaszolsz, de ez csak olaj a tűzre.

Mondjuk nem fogdosnak, mint tették ezt Hong Kongban és pár más helyen. Nem jöttem még rá, miként lehet udvariasan megszabadulni ezektől. Thaiföldön a "vai" (udvarias meghajlás), ami 95 %-ban véget vet az ilyesminek, jól működik. Itt nem.

Szóval az idő nem számít nekik, náluk. Inkább, úgy tűnik, arra a kérdésre keresik a választ, hogy mivel töltsék el a halálig rendelkezésre álló időt.

Az árról

Az ár sem nagyon. Na persze vannak fix díjas dolgok (szálloda, bolt, stb), de egyébként minden alku kérdése. Először megalkuszol a "miről",  aztán próbálsz az árról. De ezt nem szeretik, kilépnek a kommunikációs helyzetből vagy nem értik a számot vagy másról beszélnek.

Ha mégis sikerül megállapodni (kétszer elmondod, visszakérdezed és úgy hiszed), akkor is lesz menet közben még vmi ötlete (amiről persze lebeszéled) és a végén lesz valami új körülmény, ami miatt úgyis drágább.

Az apró pénzről

Ne is alkudj olyan összegre, ami nincs apróban a zsebedben: nekik 5-ből 4-szer úgysincs aprójuk visszaadni (utoljára nem szálltam ki a riksából, amíg az apró elő nem került - ez egy kis siker).

Így lassan rászoksz, hogy jobb tele lenni apróval.

Ennek másik előnye, hogy szorult helyzetekben segít túljutni a nehézségeken: kiűzni a szállodai szobából a boyt, amikor az összes villany és légkondi kapcsoló után a TV csatornákat egyesével akarja megmutatni (persze középiskolás koromban én is ezt csináltam amikor szállodában dolgoztam - de az a kommunizmusban volt ;-)); kijutni a toiletből, amikor a piszuár használatot végignéző személyzet készségesen odatolja a szappant és a kéztörlőt (ha van), majd nagy rutinnal elállja a kijáratot vagy megszabadulni alkalmi segítőktől turista szpotokon (pl. valami egyenruhás őrtől).

A dudáról

E téren is tanult utitársam figyelt fel arra, hogy a járműveken jellemzően hangosabb a duda, mint ami gyárilag a típushoz jár. Aztán - megfigyelve az egyes járműveket - sok esetben látható volt a viszonylag nagyobb méretű, utólag beépített kapcsoló is.

Magában a dudálás módjában (hosszabb, rövidebb, szakaszos, stb.) illetve a jármű mérete és a - kiegészítő - duda hangzása között is vélek - tudományosan még nem igazolt - összefüggést felfedezni.

Kutatjuk még a területet ;-)

A kütyüzésről

Itt kell megemlítenem,  hogy Indiában is kütyüzik mindenki. Azonban van egy helyzet, ahol ilyesmi szóba sem jöhet: ez pedig a közlekedés, ugyanis az bármilyen szereplőként - beleértve a gyalogost is - egyenlő lenne a biztos halállal.

Itt a valós világ győzedelmeskedik a virtuális világgal szemben - persze nem biztos, hogy ezért a csekély társadalmi előnyért érdemes a közlekedési morált tovább közelíteni a KELETI normákhoz odahaza ....

A nők

Belőlük valahogy kevesebb van,  mint férfiből. Próbáltuk összeszedni, hogy hol láttunk nőket dolgozni: a női biztonsági ellenőrzés (motozás) kivételével igen ritka az általunk igénybe vett szektorokban (étterem, közlekedés, jegyek, belépők, szálloda) a jelenlétük - ide értve a kapcsolódó háttérmunkákat is.

Köztereken is leginkább gyerekekkel foglalatoskodnak. A közösségi közlekedésben persze részt vesznek, mint használók (a metrón van külön kocsi is a részükre).

Fotó

Mi fotózunk. Nem is zavar ez senkit. Egy-két esetet leszámítva nem is volt sem tiltakozás, sem pénz kérés. Ha meg nagyon személyes képet készítenék, megkérdezem. Ez így OK is.

Azonban van,  amikor fotóztatnak: azt kérik,  hogy fotózzuk őket. Ez kedves dolog, inkább gyerekek, kamaszok teszik.

Aztán jön a legnépszerűbb műsor: amikor minket akarnak magukkal együtt fotózni: gyerekekkel, felnőttekkel (érdekes, hogy nők ritkán kerülnek a képre). Ezek általában kedves momentumok és mindketten szívesen rászánjuk az időt és pár jó szót ezekre a kérésekre. Az biztos,  hogy ennyi fotó nem készült rólam az elmúlt egy évben, mint itt egy pár nap alatt.