2023. október 23., hétfő

Tajpej 2


Kicsit lassan indult a nap, kellett egy kis pihenés. Így is benéztem a hétfőt és csodálkozva álltam a mai reggelit követő úti célom zárt kapuja előtt. Majd holnap ... Jobban kell figyelni (a napokra is).

Dalongdong Baoan templom

A közelben volt ez a templom. Jobb híján benéztem ide:


Mivel az idő szép volt (szebb, mint kinézett az előrejelzés szerint), némi újratervezés után a program szépen alakult.

Tajpej 101 torony

Ez amolyan kötelező program. A világ legmagasabb épületei/tornyai között 10-15 helyen van - attól függően, melyik rangsor mit hova számol. De ez mindegy is.

A torony maga a bambusz alakját formázza. A város a vonzáskörzetével kb 9 millió ember otthona (az ország pedig kb 24 milliós). Szóval vannak toronyházak bőven, de sok a zöldterület is.

Ezek az épület előtt voltak. Nem leltem eddig nyomukat a neten :-O

A kilátás a városra

és a városból a toronyra

Sun Yat-Sen memorial hall

A XX. századi kínai történelem egy másik alakja. Róla is lehet itt magyarul olvasni.

A hall belül, őrségváltással

Tajpej Városháza

Ez csak úgy útba esett.

Din Tai Fung étterem (lánc)

Xiao long bao a neve annak, amit a tegnapi srácok ajánlotta étteremben ettem (úgy tűnt ez itt a házi különlegesség). Ez abból derült ki, hogy kaptam hozzá egy kis "hogy kell enni" kártyát - meglepően angolul is leírva a tudnivalókat.

Ximending sétáló negyed

Egy kis séta az estebéd után a nyüzsgő  bevásárló negyedben. 


Dadaocheng Wharf Konténer Piac

Ezt a helyet azért néztem ki, mert kíváncsi voltam, hogy mit kezdenek a folyóparttal. A konténer itt tényleg konténerekből kialakított büféket jelent. Komoly kézműves sörkínálattal. Egy IPA-t meg is kóstoltam. Lejjebb két fotó a túlsó partról (Új-Tajpej).


Ningxia éjszakai piac

A közelben van egy éjszakai piac, ahol - mint kiderült - leginkább street foodot árulnak. Azt viszont minden félét és minden mennyiségben. Mivel nemrég ettem, így maradt a nézelődés. Nem voltam egyedül itt sem.


Nincsenek megjegyzések: