2023. október 22., vasárnap

Tajpej 1

 

Busanból a repülő kicsit késve indult, de pontosan érkezett Tajpejbe. A kiléptetéskor automata kapu volt a reptéren (útlevél és ujjlenyomat alapján léptetett ki az országból).

A tajvani beléptetéskor gyakorlatilag nem volt sor, nagyon gyors volt az egész procedúra. A csomagokra kellett kicsit várni. Az utolsó reptéri vonat mindenképp esélytelen volt, így nyugodtan váltottam pénzt és begyűjtöttem egy turista térképet is.

Végül maradt a városba bejutásra a taxi. Ritkán járó, lassú busz lett volna az alternatíva, de ahhoz nem volt már kedvem. Találtam egy taxis pultot, mögötte egy hölgy. Gondoltam, hogy jobb megoldás előre kifizetni a taxit és megkímélni magam a hiénáktól (nem tudom, h itt vannak-e, de az ár korrekt volt az internet szerint). Miközben készült a papírmunka és fizettem, a hölgy is láthatón csomagolt. 

Viccesen meg is jegyeztem neki, hogy ha a városba tart és gondolja, jöhet velem. Mire valahogy fura módon, de mintha pozitívan reagált volna. Nem is értettem egészen. Az elején azt mondta, hogy 5-10 perc amire a kocsi megjön, most pedig, miután bezárt mindent, mondja, hogy menjek vele. Fura irányba indulunk. Az épületen kívül egy fekete új kocsiba pakolunk be, majd beülünk és elindulunk :-O

Nyomta rendesen, 50 helyett 80, 70 helyett 100. A forgalom itt is jobbra tart, de többen, mi is néhányszor jobbról előzünk. A baloldali sáv HOV sáv (amit lassan High Occupancy Vehicle, azaz nagyobb foglaltságú jármű fogalommal hoztam össze  - szóval nem egy arc ül egy autóban, de hogy mennyi, az nem derült ki). Gondoltam, hogy itt nem lesz nehéz majd vezetni ;-)

Gyorsan a szállásnál voltunk. Onnan korábban megküldték az automata beléptetéshez szükséges adatokat, a rendszer működött és fél kettő körül sikerült is elaludni. Személyzetet sosem láttam a négy nap alatt.

Reggel kellett a reggelire valami megoldás (itt nem volt a szálláson), így valamikor 9 után elindultam, gondoltam a főpályaudvaron lesz valami. Volt. Sok ember, zárt üzletek és egy japán turizmust promotáló kiállítás előkészületei. 

10 órakor hirtelen miden életre kelt. Kinyitottak az üzletek, a kiállítás. Végül egy Starbucksban kötöttem ki. Aztán még visszamentem a szállásra pár dologért és elindultam a Tajpej hírességei felé.

Bangka Longshan Temple

A város egyik legjelentősebb temploma. Többek között elsőként betiltották a füstölőket, amitől egész tiszta volt itt a levegő (általában a füstölőktől igen nehéz a levegő a kínai stílusú templomokban). 

A templom előtt egy kis vízesés

A főbejárat (a metróból feljőve)

A hívőknek kitett könyvek (voltak, akik odaültek tanulmányozni)

Ablaknyílásféleség 1

Ablaknyílásféleség 2

Bopiliao 

Egy nagyjából eredeti formában megőrzött, helyreállított terület.

Taipei Tianhou

Egy másik templom. Az utcáról látszik, hogy szűk helyre kellett elhelyezni. A bejárati kapu felett további szinteken valami funkcionális részek.

A kapu belülről

A központi csarnok

belső képe

Itt nem tiltották (még?) be a füstölőket

A mennyezetről is itt lógnak lefelé dolgok

Red House (Vörös ház)

A valamikori piac épületét felújítva a művészeti vásártérnek, kiállítótérnek alakították át. Belül kisebb-nagyobb üzletek, igényes alkotásokkal. 

Elnöki palota

Egy kis meglepetés

Az elnöki palota melletti úton hosszú vonulás, rendőrök, forgalmat segítők és a színes egyveleg hangos zenével. Hakka fesztivál résztvevői ...kicsik és nagyobbak.

Tovább indulva egy kis park, megnyugvás a város forgatagában.

Szabadság Tér Főkapu

Nemzeti Színház és Nemzeti Koncertterem



Az épületeket követő téren ünnepi hangulat, kirakodóvásár és a végében egy alkalmi szentély(-féleség). Itt kisvártatva egy pap (?) valami szertartásba is belekezdett, amit vonós és ütős hangszerek kísértek.


Chiang Kai-shek Memorial Hall

E rész mögött sejlett fel a Chiang Kai-shek emlékezetére épített épület. A nagyon összetett XX. századi kínai történelem egy kiemelkedő alakja, aki élete végét Tajvanon volt kénytelen megélni. Részletek itt olvashatók róla magyarul.


valahogy így


a kilátás a mellvédről


és a belső tér


elmenetben, oldalról

Control Yuan

Már a szállás felé tartva lettem figyelmes egy épületre. Nagyon őrizték és eléggé látványos is. A neve nem sokat mondott, így utána kellett kicsit olvasni. A tajvani alkotmányos berendezkedés egy speciális megoldásáról van szó: amolyan költségvetési tanács-számvevőszék-ombudsman egyben, viszonylag (mármint a magyarhoz képest) erősnek tűnő jogosítványokkal. Akit jobban érdekel, itt angolul vannak részletek.

Vacsora

A nap végére még egy rendes étkezést terveztem. Az állomáson vannak éttermek és ott kerestem egy japán helyet valami finom "set"-tel (ami nagyjából a mindenből valamennyit megfelelője, japánosan). A rendeléshez az asztalon levő QR kódon keresztül, mobilon lehetett eljutni (mintha házhozszállításra rendelnél - fizetés nélkül). Persze a set nagyobb mennyiség lett, mint gondoltam, de finom volt minden (rák, hús, rizs, mizo leves, zöldségek). Mellém közben leültettek két fiatal arcot. Ők is rendeltek, az egyik közben érdeklődött, hogy honnan jöttem. Innen már szépen elbeszélgettünk, jól beszéltek angolul. Ők fizioterápiát tanulnak Hualienben (ide majd megyek én is), kaptam tőlük koreai étterem javaslatot is. 


Nincsenek megjegyzések: