2023. október 27., péntek

Taichung felé

 

A reggel ismét esővel indult. Volt hova javulni. Amire a reggeli után összeszedelőzködtünk, elállt az eső. Végül a tavon három kikötő között járó hajóra esett a választásunk és megnéztük a másik két helyet is. 

Voltak más ötleteink is, de sem kerékpáros túrához, sem kabinos felvonóhoz (a felhőkbe) nem voltak adottak a feltételek. 

A hajó kb 40 perc alatt körbe ér, így egy-egy út nem volt hosszú és 20 percenként jöttek is a hajók. 

Az első helyen egy keresztény templomra leltünk. Eléggé szokatlan a stílusa. Sok mosolygós ember volt körülötte. Azt, hogy milyen keresztény felekezethez tartoznak, nem nagyon tudták. A belseje protestáns vagy evangélikus jellegű volt. Elgondolkodtató, hogy ez a kérdés ott nekik nem tűnt fontosnak.


Kívülről és ...



... belülről


Az egyik arc szerint ez Tajvanon egyedülálló: összenőtt fa páros, én nem találtam nyomát a neten


Lovas hajó :-)

A második helyen pedig fel lehetett menni egy kisebb hegyre.


Lalu sziget


Népi zene és tánc elektronizálva


Az ösvényen találkoztunk vele


A kilátás fentről


És ami a tetőn volt: egy templom


Vissza a hajóállomásra

Ezzel el is értük a delet. Ideje volt elindulni Taichung felé. Itt adtuk le az autót. Én nem néztem meg nagyon ezt a várost előzetesen, mivel nem is terveztem itt semmit. A kocsi leadása után mindketten indultunk tovább (a srác haza, északra; én pedig délre) a helyi expresszvonattal. 

A városhoz közeledve derült ki, hogy ez a harmadik legnagyobb, kb 1 milliós város. Szóval nem hajtunk csak úgy be a központba, parkolunk le és eszünk valamit ebédre. Ettől kicsit összetettebb volt a feladat: végül egy bevásárló központban parkoltunk le. Onnan mentünk enni és egy rövid sétára. 

Aztán tankolás és a kocsi leadása, az elektronikusan mért autópályadíjak kifizetése, vonatjegy vásárlás és búcsú. 

Nincsenek megjegyzések: