2023. október 14., szombat

Szöul 3

 

Reggel ismét nehezen ébredtünk. Nem is kellett volna nagyon ébredni, mert esett. Reggeli, programtervezés, reménykedés, hogy az eső eláll. Elállt.

Myeondong Katedrális

Elindultunk. Az első állomás a Myeondong Katedrális, a legelső katolikus központ, mely francia misszionáriusok kezdeményezésére épült. Szép neogótikus épület. Épp mise vége volt, így benézhettünk (általában mise időben a turisták nem kívánatos vendégek). 

A templom fűthető és a kevésbé központi helyen ülőket monitorok segítik a hitéletükben. A számok a következő művet jelentik az ceremónia menetében (avagy a "playlisten").

Megint esik. Kávé. Még mindig esik. Politika, mesterséges intelligencia. Még jó, hogy vannak témák. No meg nyelvtanfolyamnak is alkalmas. Elállt.

Elindulunk a következő állomáshoz. Sajnos újabb fél órára be kell húzódunk egy eresz alá. Aztán megint eláll az eső. Egész napra. Közben történt egy kis újratervezés és a kis patak mellett sétálunk a következő célunk felé. Híres helyi koreai buddhista templom következik.



Jogyesa templom

A Jogyesa templom szintén a város központi részén van. Nagyon szép kis terület a magas épületek között. Sok virág és zöld. Itt is épp valami ceremónia van, bemenni nem illik, fotózni nem szabad (befelé). Épp buddhista énekek voltak műsoron. A nap is kisütött valamennyire. 

Meglepő módon a vallástalanok vannak többségben Koreában (ebben a Koreában). A legnagyobb vallási közösség a keresztény (protestáns, katolikus erősorrendben) és őket követi a buddhista. 

A kapu minden templom fontos része, benne a helyet védő alakokkal

Egy boldog kerti Buddha

Egy kis pagoda

Egy laterna (világító házacska)

A fő Buddha alak (általában nem lehet fotózni)

A harang épülete

A kínai csillagjegyek érdekes megjelenítése

Egy teknős, a hátán egy adat-(információ-)hordozó kővel, amit ő hord

Bukchon Hanok Village

A város egy "Szentendre" szerű része régi és régies épületekkel egy dombon. Bukchon Hanok Village a terület neve és nincs belépő, lévén a város lakott része. Sok turista és minden ami ezzel jár, Itt is szokás a tradicionális ruhakölcsönzés, beöltözés  (helyiek és turisták egyaránt) és a fotózkodás (professzionális fotóssal vagy a szelfizés segítségével).

Vannak akik itt is tradicionális ruhákba öltözve járják végig a régi stílusú utcácskákat.

(Ilyen jelenség Japánban is volt.)

Jongmyo Shrine 

Jongmyo Shrine egy emlékhely: se nem palota, se nem templom. Tulajdonképpen a meghalt királyok emlékhelye, ahol régen évente 5 alkalommal az uralkodó környezete megemlékezett a halottaikról (ez jelenleg évi két alkalom). A terület itt is nagyon szép, fallal körülvett park. Az épületek egyszerűbbek mint más paloták, ahol az előző napokban jártunk. A főépület éppen felújítás (és valami szövet) alatt van. 


Vacsora. Blog. Készülés a vasárnapi korai (nagyon korai) kelésre.

2 megjegyzés:

Patrik írta...

Tényleg meglepő ez a vallási megoszlás, nem gondoltam volna hogy ennyire sok a keresztény. Viszont remélem megengedsz egy kis szőrszálhasogatást: protestánsak vannak a legtöbben, nem katolikusok.

Leslie írta...

Pontosítva :-)