2023. október 26., csütörtök

Ren'ai felé

 

Reggel 7-re keltünk fel reggelizni. A sietség oka a hegyi út építgetése (több helyen), ami miatt lezárások vannak (pontosabban időszakosan lehet szakaszokat használni). A cél, hogy az első, szálláshoz közeli ilyen akadályon még átjussunk a napkezdeti lezárás előtt.

Baiyang ösvény

A következő lezárás előtt még kinézett a helyi srác egy turista utat, amit érdemes megnézni. Egy völgyben, egy folyó felett vezet az út, nagyon szép kilátással. Pár rövidebb alagúttal van még megfűszerezve. A környező hegyek nagyon szépek, immár a tenger szinttől 500 méteren vagyunk. 

Néhány fotó innen:








Elvoltak békésen, nem akartak tőlünk lenyúlni semmit




Hehuan hegy

A következő cél a második lezáráson átjutni a 12:00 körüli megnyitáskor, ami sikerült is. Ezt követően Tajvan legmagasabb, hágón átvezető útja következett (3275 m). Innen kb 200 m-t leereszkedtünk gyalog, majd 3417 m-ig mentünk fel. Itt felfelé már kicsit érezni lehetett, hogy ritkul a levegő. 

Közben a napos időt egy felhőátvonulás szakította meg és ezzel együtt megélénkült a szél is, no meg leesett a hőmérséklet. A kilátás innen is nagyon szép volt, a sziget legmagasabb (3952 m), 50+ km-re levő csúcsáig is el lehetett látni. 

Néhány fotó innen:


A hágó 



Volt ott egy segítőkész, de a pillanatot eléggé rosszul elkapó arc


Itt is voltak állatok

A kissé átfázva ültünk be az autóba és mentünk Ren'ai-beli szállásunkra. Egy kis pihenő után egy s kínai stílusú étterem kiadó menüjével vigasztalódtunk.

Aztán esti pihenő, blog, stb. 

A mai nap egyik mellékterméke, hogy megismerkedtem az első kínai írásjellel is. A jelentése "lassan" (természetesen az útról) és kiejtése (nagyjából) mán (az "á" hangot röviden ejtve). A saját interpretációmban (emlékezetből) így néz ki (mellette egy hivatalos ábra - utólag mellé szerkesztve).


Nincsenek megjegyzések: