Nikko

Két óra vonattal Tokióból Nikko. A sogunátus alapítójának sírhelye és néhány igen régi templom lelőhelye. 

Tokióból shinkansennel (a japán - tényleg - gyorsvonat) indulunk és félúton átszállunk egy helyi vonatra. 

Nikkoban egy kis séta az állomástól a világörökség részét képező épületegyüttes. 

Az első megállónk a felújítás alatt lévő Rinnoji templom. A felújítás annyit tesz, hogy a szentély köré építettek egy hét szintes épületet és ebben folyik a munka. Maga a szentély és a felújítás néhány szintje is látogatható. 

A szentélyben három jelentősebb Buddha szobor foglal helyet. Mint általában, az épületen belül tilos a fotózás. 

A második templom a Taiyuin sintoista szentély köré épült. Hosszú lépcsősor vezet felfelé több épületet érintve. 

A harmadik templom a Futaarasan szentély köré épült, szintén sintoista. Jellemző minden templomra, hogy a központi szentély mellett több épület van: forrásvíz a megtisztuláshoz, harang, sztúpák, szobrok, kapuk, kívánságfa (inkább gyűjtő hely, pénzért vehető kis táblákra kell a kívánságot felírni és felakasztani - tuti az eredmény, csak ki kell várni ;-) ) és a kihagyhatatlan kegytárgy árusítás (általában szerencsét hoz az életedben - sajnos nincs hozzá időbeli garancia, de ára az van) illetve emlékkönyv bejegyzés helye (egy kis könyvbe néhány irásjel kézi bejegyzése illetve piros bélyegzők lenyomatai kerülnek).

Meg kell jegyezni, hogy Indiához hasonlóan Japánban is viszonylag nagy az átjárás a vallási irányzatok és a kapcsolódó szimbólumok között beleértve a tiszteletadás formáit is, mely összefoglalóan az alábbi: állj be a sorba, ha rád kerül a sor, kihúzod magad, bedobod az adományod, japánosan (derékból, egyenes háttal) meghajolsz kétszer, kezeidet összeteszed magad előtt, majd kettőt tapsolsz váll szélességből, meghajolsz egyszer és tovább állsz (valahogy innen az ereklye árusok felé vezet az út). 

Az utolsó megállónk Tokugawa Ieyasu sogun sírja (Tosho-gu), az előtte lévő szentély és a Síró Sárkány szentély illetve még pár épület a felfelé vezető úton. A nap el is ment ezzel a kis nézelődéssel. 

Itt sem voltunk egyedül. A többiek többsége japán, mint ahogy minden hangos útbaigazítás és magyarázat nyelve is. Az arc az arcomba üvölti amit épp mond, pedig jó eséllyel vélhetné, hogy nem értem. Mindezt persze baromi kedvesen és udvariasan. Ezt el kell fogadni. 

Az állomás felé menet még megállunk egy kései, de már nagyon kívánt ebédre: ramen (japán leves) egy régies stílusú, nem túlságosan lehúzós helyen. 

Az időjárással eddig igen nagy szerencsénk volt: napos-felhős, kissé széles az idő, 15-25 fok között változik a hőmérséklet, viszont az eső eddig elkerült bennünket :-)