Pattaya - mégegyszer

Yangonból az út sima volt. A yangoni reptér igencsak új és modern (de hitelkártya nem jó és mindenért ropogós dollárt várnak).

Bangkokban - meglepő módon az SMS eső (kb 12 napra visszamenőleg 50 db) mellett  - szemerkélő igazi eső vár (ami így is marad a következő napokban). De ezek csak a kisebb meglepetések.

Csöbörből vödörbe

Thaiföldön is water festival van, ugyanúgy locsolnak és mondanom sem kell talán, hogy turista kistársaim igencsak kiveszik a részüket e szép hagyományból ("nagyobb vödör jobb"). Kár, hogy csak a végtelen locsolkodást értik belőle.

Merthogy maga a szokás a helyi új év előtti megtisztulásról szólna ...

Így viszont minden kimozdulás felér egy fürdéssel és mosással, hacsak nem autóval megyünk. Viszont futásnál nem annyira zavaró     :-)

Megjegyzem, szemfüles árusok egyszerre árulják az esőkabátot és vízálló irat-, mobil-, pénztartót illetve a hatalmas vízipisztolyokat. Viszont itt az üzletek működnek. Más kérdés, hogy jó ötlet-e a 30 fokból bőrig ázva bemenni a 18 fokra hűtött boltokba?

Így az idő nagyobb része készülődéssel, pár ügy elintézésével és pihenéssel, olvasással telik. Megnézzük egyik este a fényképeket (kb 1500-ból kellene pár jót találni).

Itteni barátom épp Japánba készül: a blogból frissítem emlékeimet és adok pár ötletet nekik.

Persze azért még belefér pár finom helyi kaja, egy masszázs :-)

Legalább így, hogy a locsolkodásnak kiszolgáltatva kell mindenfelé elindulni, könnyebb búcsút venni Thaiföldtől.

Érdekes, hogy a tehetetlenség érzése (mármint, hogy nem tudod igazán kivonni magad az egészből; pontosabban, hogy csak kivonni tudod magad szinte mindenből) nagyon szokatlan és zavaró, valahogy a komfort zónám olyan megsértése, aminek a kezelésére nem igazán van bejáratot eszközöm a szokásos mindennapokból. Ez is egy érdekes tapasztalat ;-)

Turista, mondd ... 3.

Mix

Yangon nagyon vegyes a lakosság összetétele szempontjából: a burmaiakon kívül van itt jelentősebb indiai, kínai közösség és ennek megfelelő épületek is szép számmal és több helyen is: minaretek, hindu templom, buddhista építmények. Látszólag békésen elvannak egymással.

Helyi járat - Yangon

Itt a jobb-kormányos buszok jobb oldalán (is) van ajtó, ezt is használják leginkább. Itt áll és üvöltözik a kalauzféle. Bár az útikönyv említ számokat, ezek arab számmal nincsenek feltüntetve. Így a busznak a turisták számára esélye sincs: gyalog vagy taxival (esetleg triksával - az ugyebár három kerekű).

Bétel még egyszer

Szinte minden utcasarkon van árus: tört bétel dió a fő összetevő. Az alap egy tenyérnyi levél, erre kerül vmi fehér "festék" felkenve, majd a dió darabjai és valami szárított reszelékféle, esetleg még vmi szórható műanyag edénykéből. A levél feltekerésével, lezárásával készül el a rágcsálnivaló.
Aztán már csak rágni és köpni kell ...

Posta és telefon

Még Kalawban jutottam el postára feladni a képeslapokat. A kinti napsütéssel szemben egy sötét nagy teremben találtam magamat. Pult elválasztó (sötétített) üveggel, semmi más. Senki más.

Öt-egy arányban nyert a személyzet. Egy evett, kettő pihent, egy fontoskodva lapozgatott valami hivatalos iratot. Nagyon kedvesen elvették a lapokat, szépen, alapos, precíz munkával felragasztották rájuk a bélyegeket, elárulták az árát, visszaadtak, mosolyogtak.

Mintha telefon nem is az ő üzletük lenne. Az utcákon itt-ott kis asztalkákon vezetékes készülékek, mellettük emberek, felettük lóg a közeli épületbe tartó vezeték. Várják a hívókat, akik, ha nem is sűrűn, de azért előkerülnek (még).

A mobil más. Természetesen számos üzlet árul kiegészítőket, használt készülékeket. Végül úgy döntöttem, hogy nem veszek helyi SIM kártyát, mivel az internet elérhető volt általában.
Persze attól még távol vagyunk, hogy itt is mindenki mobillal rohangáljon, de gyors a fejlődés: a mobil net jellemző, sokszor a szállások is azt használják, de az utcákon is sokan kütyüznek.

Yangon 4.

Reggeli után elmennék a Nemzeti Múzeumba. Az útikönyv eléggé felemásnak, de érdekesnek írta le. Azonban a terv az is marad: Az ünnep miatt az is zárva van.

Az útikönyv megemlíti a közeli hindu templomot. Oda benézek: számos hindu istenség mellett megfér egy buddha is.

Elmegyek egy internet kávézóba boarding pass-t nyomtatni, ebédelni, vissza a szállásra. Megúszom szárazon.

A Formula 1 csak az appon keresztül elérhető, de az egész jó.

Némi olvasás után elindulok a városba. Nincs kedvem vizesen mászkálni, így kerülgetem a veszélyes helyeket. Az őrület zajlik, mint előző nap.

Ismét szárazon megúszom, bár ezért sokszor át kell menni az út szárazabb oldalára. Így persze szórakoztató látni a vizes lúzereket (mármint azokat, akik nem készakarva lesznek a fröcskölés áldozatai). Némely helyen külön szivattyút helyeztek üzembe a kellő víznyomás elérése érdekében.

Az üzletek - kisebb kaját árulók és néhány egyéb kivételével - szintén zárva.

A dolog tanulsága, hogy a helyi ünnepekből és azok szokásaiból jobban fel kell készülni.

Az este szokásos: kaja, olvasás.

Yangon 3.

Reggel már vízhatlanul teszek egy kis sétát.



Ugyan még csak a készülődés zajlik (próbák, technikai előkészületek, kirakodás, stb.), de már a lelkesebbek így is locsolnak. Természetesen vödörrel jobb, mint valami kisebbel. A turista érdekesebb, mint egy helyi. Amire visszaérek csurom vizes vagyok.



Megnézem a közeli TV-s étteremben a F1 esélyét. Semmi. Marad az F1 app. A szállás netje épp elég hozzá, bár ennek a sebessége is változékony, most szerencsém van (a kávémhoz is kapok - ingyen - forróvizet).
Elindulok ebédelni, pár sarokkal odébb beülök egy kajáldába - addigra természetesen már félig vizesen. Turisták ismét előnyben.



Még beljebb sétálok. A fő színpadon könnyűzenei koncert, rendőrök bőven (némelyiknél gépfegyver), egy emelvényről (a színpad mellett) lelkesen locsolják az arra tévedőket, köztük is leginkább a sorban elhajtó teherautók platóján egyébként is már csurom vizesen érkezőket. Bizonyára többször elhajtani itt jobb ...

Máshol a slagosok mellett egy-két tűzoltó fecskendős is besegít. Zene bömböl szinte mindenhol: a színpadok mellett kisebb locsoló közösségek környékén, házaknál. Sokszor ismert slágerek helyi szöveggel.

Ha már szó esett zenéről, meg kell említenem egy helyi zenekart, bár hallani semmit nem hallottam tőlük.



Amiért érdekesek, az a nevük és a szimbolikájuk: Iron Cross (a hitleri vaskereszt sassal -nekünk elég félreérthetetlen). Szerepel pólókon, újságban és ez itt senkit nem zavar.

Amire visszaérek a szállásra, újabb garnitúra ázik át rajtam.

Olvasok, este elmegyek a szomszédos étterembe, kiváló halat eszem. Sör. Alvás.

Yangon 2.

A mai napra Botataung Pagoda a cél, állítólag Buddha egy hajtincsét őrzik ott.

Maga a pagoda a folyó partján áll, így a kikötőből is látszik valami.


Van itt egy - az angolok által sokáig Londonban őrzött - bronz Buddha is, ami az 1948-as függetlenné válás után került vissza az országba.

Tavacska teknősökkel.

Ebéd a városban. Útközben itt-ott már folyik némi locsolkodás, ezeket inkább elkerülöm (fényképező, okostelefon, aksik, pénz). Holnap vízhatlanná kell tenni őket. Kezd érthetővé válni, hogy miért árulnak nyakba akasztható mobiltartót csúnya átlátszó műanyagból ...



Végül úgy döntök, hogy elmegyek a Shwedagon Pagodába, a város és az ország legszebbikébe.











Maga a központi pagoda és az őt körülvevő számos kisebb-nagyobb épület tényleg lenyűgöző együttest alkot.



A környékén még van egy, az ország egyesítésének emléket állító másik pagoda (fent) illetve a Kandawgyi tó (lent).



A hosszú napnak egy kellemes vacsora a vége.

Yangon 1.

Reggeli és csomagolás, reptér.



Most igazi Air Bagan gép jött (ATR-42), időben és meg is érkezett Yangonba. A reptéren várt egy hölgy (a vízum és repülőjegyek ára miatt, kifizettem), majd egy - megosztott - taxival jöttünk be a városba.

Beszélgettünk út közben.

Yangon 4-5 milliós város. Tilos a kétkerekű járművek használata (motor, kerékpár). Tényleg alig látni. Így viszont marad az autó és a busz. Érdekes.

A szállás OK. Elindulok körülnézni, programokat szervezni.

Víz fesztivál (Water Festival) és új év

Azt hallottam, hogy e hét végén van a myanmari híres víz fesztivál (állítólag egy hatalmas locsolkodás) és a következő hétvége a helyi új év. Az a  hét végig ünnep. Meglátom majd a víz fesztivált vasárnap.
Ez véletlenül alakult így. Azonban a városban folynak előkészületek: lelátók és színpadok épülnek és a vízipisztolyok kínálata is igen erős.

Sajnos az ünnep azzal is jár, hogy mindenki utazik. A Bago-ba tervezett utam meghiúsul, mert se vonatra, se buszra nincs már jegy. :-(

Vasútállomás épülete

A vonatot magam próbáltam intézni, míg a busz ügyében az egyik (immár harmadszor előkerült) német srác ad felvilágosítást.



A Lonley Planet gyalogtúráját követem a "nullás kilométerkő" (Sule) pagodától a gyarmati angol épületek során keresztül a muszlim illetve indiai negyedekbe, számos jellemző épülettel és piacokkal.

St Mary Katedrális

Muezin

Baptista templom

Igazságügyi Palota

Hotel Strand a gyarmati időkből

Útközben eszem ezt-azt. A szállás felé beülök egy kávéra valami helyi gyorsétterembe WiFi-vel. Itt köszön rám az említett német.

"Panel"

Jól elfáradok. A német és kanadai haverja átjönne a szállásomra. Intézem nekik a helyet. Hétfőn repülünk mindhárman Bangkokba.

Az elmúlt napok és helyek lassú, nyugodt tempójához képest furcsa a nagyvárosi rohanás, nyüzsgés, a nemzetközi hangulat. Egyrészt olyan, mintha visszatérnél a civilizációba, másrészt mintha elvesztenél valamit a nyugalomból, ami eddig körülvett. Érdekes.

Turista, mondd ... 2.

Közlekedés

Továbbra is lenyűgözőnek tartom a közlekedési kultúrát: "menni és menni hagyni". Táblák, szabályok alig. Mégis működik. Nincs vita, anyázás. Mindenkinek megvan a helye és az együttműködési kultúrája az úton. Dinamikus. Nem állunk meg eldönteni, hogy kinek van elsőbbsége, hanem a felismerhető szándékhoz igazítva közelítünk egymáshoz. Zavart csak a turisták okoznak, amikor megtorpannak (mert ugyebár ők a szabályokat kutatják) és így szándékaik is felismerhetetlenné válnak.



Érdekes az is, hogy a hiányos (takarékos?) közvilágítás ellenére számos jármű nélkülözi a lámpákat (kerékpárok, traktorszerűségek), de így is működik a forgalom).



Amennyire spórolós a világítás, annyira ambiciózus a duda és index használat. Idővel mindkettő esetében felfedezhető valami logika: az index az előzz-ne előzz kérdést érinti leginkább, míg a duda az előzök, itt vagyok vagy csak épp az üdvözlés kódolására szolgál - szerintem.

Gyerekek helyzete is érdekes. Az egész kicsik is elvannak az út mentén úgy, hogy a család rájuk sem hederít - valahogy nem mennek oda, ahol már nem kell(ene) lenniük. A nagyobbak pedig terelik az állatokat, vezetik a különböző traktorszerű eszközöket, kerékpároznak felnőtt járgányokon és utaztatják a még kisebbeket motorokon - felteszem, jogosítvány nélkül.

Busz

Igen tág kategória, az 1-2 üléses elnevezésű éjszakai ún. VIP vagy Express kategóriától a - már említett - platós teherautóig sok minden belefér. Az azonban közös bennük, hogy a sofőrön kívül van legalább egy (néhol kettő)  kalauzszerű figura, aki az utasokat, csomagokat rendezi, beszedi a pénzt, kiosztja a hányáshoz szolgáló zacsikat, intézi a tankolást, kisebb bevásárlást. Nem a létszámhatékonyságra hajtanak.
Általában az ajtóban, platós esetben annak végében állnak. Vigyáznak arra is, hogy a balos-jobbos forgalmi átállás miatt sokszor az úttest közepére leszálló utasok túlélési esélyei a nullától különbözzenek.

Internet

Kalawban nem ment a szálláson a net. Csatlakozás a WiFihez OK, mögötte van net, de nem megy ...
Próbálok szót érteni a kedves portással: a notebookját ajánlja, mondván, az működik. Nem értem.
Később újra próbálom. A portás, most egy másik, azt mondja, hogy este 9 után próbáljam. Kis értetlenkedésre fény derül a helyzetre: az esti-éjszakai adatforgalom olcsóbb és a WiFi mögötti mobilnet erre van kifizetve. Ezt akár ki is írhatnák ...

Villany

Az elektromos hálózat jól kiépített, de - a neten olvasottaknak megfelelően - szinte mindennaposak az áramszünetek.



A szállások általában felkészültek: generátorok (általában dízelmotoros meghajtással: zajos-büdös), konverterek, manuális vagy automata átkapcsolók, megosztott áramkörök (pl. a légkondi nem kap áramot generátoros üzemben).

A labilis hálózati viszonyok igénylik az értékesebb berendezések (TV, dekóder, számítógép, stb.) védelmét külön e célra gyártott kütyükkel.

Persze mindez pénzbe kerül és lehet, hogy összességében többe, mint egy megbízható alapellátás kiépítése.
Hozzá kell tenni a történethez, hogy számos helyen (boltok, házak, falusi udvarok, ipari létesítmények) látni kisebb-nagyobb napelemeket működni. Talán ez egy terület, ahol nagyobb eredményeket is elérhet Myanmar.

Bor

A pár száz méteres tengerszint feletti magasság és a meleg klíma jó lehet a szőlőnek. Egy dél-afrikai borászat és helyi - állítólag az országban első - pincészete nyomul a turisták körében termékeivel (ez egy másik cég, mint akinek a borászatában jártam). A kis helyi reptéren két üzletük is van.



Nem értve a borok készítéséhez, az jut csak eszembe, hogy ausztrál barátaink is néhány kisebb borászatban kezdték, míg manapság már komoly játékosok a piacon.

Lehet, hogy pár évtized múlva ez lesz a myanmari borokkal is?

Foci

A lábtenisz népszerű, udvarokban is előszeretettel játsszák, itt fonott labdát használnak, mely anyaga valami növény merevebb része (talán bambusz?).

Focizni rendes labdával szokás, ezt tették a szerzetesek is, de a ruha és a cipő kérdésében sajátos megoldásaik vannak. Néhányan átöltöztek sport trikóba, sportnadrágba, de a többség szerzetes ruhát hajtogatta úgy fel, hogy mozogni tudjon.



Bár páran elővettek sportcipőt, a legnagyobb részük mezítláb játszott. Néhányan térd vagy bokavédőt is húztak legalább egyik lábukra, de volt aki egyik lábán zoknival is beérte. Kicsit mókásan néztek ki ezek a kiegészítők. Az volt a benyomásom, h ezek inkább "divatcikkek" semmint eredeti funkciójukkal bíró tárgyak.
Azonban ők így is élvezték a játékot.

Egy kis politika

Tényleg csak egy kicsi, ugyanis politikáról itt nekem senki nem beszélt. A katonai hatalmat lassan helyettesíteni látszik valamiféle demokrácia. Ezt jelezte Hilary Clinton, majd Obama látogatása, nyitás a kereskedelemben és turizmusban.



A legkisebb településen is - kétnyelvű - nagy tábla jelzi a "Nemzeti Liga a Demokráciáért" helyi irodáját.
A hivatalos személyek úton-útfélen kedvesek velünk. Ilyen viselkedést még sehol nem tapasztaltam részükről.

Ezekből persze semmi nem következik a helyi állapotokra nézve, de legalább eloszlathatom azt a benyomást - ha egyáltalán van ilyen -, hogy ez egy veszélyes hely.

Ngapali. 3.

Nem jelentkeztek búvárék. Így lett egy "szabadnapom".

Olvasással töltöm. (De erről majd később.)

Közben kapok egy félkész szakdolgozatot is átnézni.



Az idő jó részét a parton töltöm, délután beiktatok egy futást.



A közeli étteremben vacsizok, két francia turista és egy itt letelepült finn társaságában.

Sajnos a következő napra sem jelentkeznek búvárék, így két nap pihi van. Ma úszás (az öbölben parkoló hajókat kerülöm meg) az edzés.



Készülök Yangonra az útikönyvből. Este egy ausztrál hölggyel vacsorázunk, a finn is előkerül egy sörre. Itt este 9 körül bezár minden, mi is elhúzunk a szállásunkra.

Másnap reggel indulás Yangonba.

Ngapali 2.

Reggeli is a teraszon. Első kérdés 5 perc ücsörgés után: "Are you ready for breakfast?".

Ugyanaz a menü, mint az inle tavi szálláson. Menükártya helyett felsorolás. Kolbászt nem kérek. Kapok. Négy szelet pirítós mindegyike egyik szélén feketére égett. A többi OK. Itt egy éjszaka négyszerese az előzőnek :-(

Reggel kértem egy kerékpárt a szálláson. "We prepare for you". A "prepare" annyi volt, hogy kitettek egyet a recepció elé. A "for you" pedig semmit sem jelentett. Valahogy a pókháló is rajta maradt és pár mozdulat után meggyőződtem arról is, hogy az ülés sem állítható - elrozsdásodott a csavar és körbeforog. Egy helyi gyereknek is alacsony lett volna. De ez van az árban ...

Végigmentem az úton (egy út van a part mentén) délre (kb. 6 km), onnan állítólag szép a kilátás, és tényleg. Van egy - privát -sziget is ott (Pearl Island). Az út mentén pár halászfalu, köztük a tenger felé resortok, az út másik oldalán éttermek meg üzletek turistáknak.



Öröm volt felmenni a magaslatra a kerékpáron töltött idő után kinyújtott lábbal. A kilátás tényleg szép, az öbölben halászhajók, épp a jeget hordják rájuk (3 nagy zsák/egy hordár).



A parton egy csomó jegelt hal tartályokban.



Visszaindulok, tovább, mint a szállásom, a reptér felé. Megtalálom a búvár céget. Baromi drágák, alkuszom. Végül abban maradunk, hogy megyek olcsóbban, ha lesz másik arc is, majd hívják a szállásomat.

Ebédre vásárolok hazafelé. Gyümölcs, utcai kaja.

Délután olvasás, fürdés, egy dolláros forróvíz, este kaja az út mentén.

Ngapali 1.

Reggeli után taxi visz a reptérre. Előző délután a szálláson a főnököt megkértem, hogy konfirmálja a repülésemet, mert ezt itt még kérik és komolyan is veszik.

Kis belföldi reptér, egyszerű megoldások, kedves személyzet. Persze korán ideértünk, így iszom egy igazi cappucinót és írogatom a blogot.

Egyszercsak - minden bejelentés nélkül -nyílik a kapu és kisétálunk az Asian Wings Airways (a jegy a Bagan Airways-re szól) várakozó gépéhez (ATR-72-500).

A fedélzeti ellátás az egy órás útra két piskóta és üdítő. Kb a gép félig van utasokkal.

Leszállunk. Összeszednek, visznek a szállásra. A hely egy halászfaluban van, a parton. Gyönyörű, ápolt kert, egyszerű design. A szobára várni kell, a parti teraszon olvasgatok. Kimért idősb angol hölgy jön, szabadkozik a szoba miatt. Megnyugtatom, hogy kibírom, hiszen csak dél körül van (később egyértelművé válik, hogy ő itt a főnök).

A szoba is nagyon szép, földszinti, kertre néző. Letisztult design.



A terasz egyben étterem is, így a tenger előtt ott ebédelek. Az árak dollárban, 2-3-szor a helyi megszokottak. A kaja jó.

A személyzet végtelenül kimért és udvarias, persze a szabvány mondatokon túl nem ért semmit. Valószínűleg az öreglány halálra terrorizálja őket.

Kérek egy kis forróvizet a kávémhoz (Starbucks VIA). A számlán "Hot water 1 USD". Hm ...
A szállás két kiszögellés határolta öböl mentén van, ami egyrészt hangulatos az öbölben állomásozó halászhajók miatt, másrészt a vasmacskák és kötelek figyelmet igényelnek fürdéskor. A víz meleg, tiszta, napágyak - meglepő módon - ingyenesek. Olvasás, fürdés, esti futás.



Vacsora a közeli helyi étteremben (egyedül vagyok idegen, de mindenki nagyon kedves), a kaja finom, kapok kóstolót és helyi valutában - kyat - számolnak.



Visszaérve kinézek a teraszra. Délután a halászok már készülődtek kihajózni és kíváncsi vagyok rájuk, ha egyáltalán látszik valami a sötétben.

A terasz fényein túl vak sötét. A távolban, az öblöt körülölelve úsznak a lámpafüzérekkel kivilágított halászhajók (a fénnyel csalogatják a hajó közelébe a halakat). Azok, melyek nem hajóztak ki, piros és zöld villogó fényekkel illetve néhol kék lámpával jelzik helyzetüket. Jól néz ki így az öböl.

A másik okom kinézni, hogy kíváncsi vagyok a terasz éttermi kihasználtságára. Két részben kihasznált asztal. Ez nem túl sok. Lehet, hogy az öreglánynak más marketing stratégiát kellene választani?

Inle tó - kerékpárral

A reggeli kicsit elhúzódott: számos ismerős bukkant fel, folyt a tapasztalatcsere. Az egyik Mt. Popa-i utitársam is előkerül: érdeklődöm a vonatos "ordinary class" élményei iránt. Bár tömeg nem volt - meséli-, de annyira fapados volt és oly csekély rugózással, hogy a nyolc órás úton az alvás szóba sem jött, igencsak fáradtan érkezve meg. Inkább buszozni fog eztán.
Végül csak eljutottam egy kerékpárkölcsönző helyre, ahol mountainbikeot is láttam már korábban. A váltó is működőképes volt, a fékek -szokásosan felcserélve, de vmit fogtak.





Elindultam a tó keleti partján. Útközben láttam az útépítést közelről: kőtörő gépek, iszonyatos por. Kátrány, füst.



Megtalálok egy borászatot (talán erről beszélt előző nap a német srác?), de korán van még a borozáshoz.



Elérek egy parti falut. Az út persze nem a parton vezet, mert nincs is part a szó klasszikus értelemében. Egy arc dumálni kezd hozzám, átvinne kerékpárostól a másik partra a csónakjával. Most nem.
A falu felé a leágazás végétől híd vezet. A híd mellett várakoznak a csónakok. A hídról jól látszanak a fás-bokros sávot követő rizsföldek, majd az úszó kertek, a termő sávok között csónakkal a kertészkedő emberek. Aztán a falu víz fölé épült házai. A híd úgy ér véget, hogy onnan csak csónakkal van tovább. Az utcák gyakorlatilag csatornák.



Visszasétálok és tovább tekerek. Néhány puccos resort, kisebb falvak, bambusz ültetvények.



Szembejövő turisták szerint már semmi érdekes ... Visszafordulok.



Megállok inni vizet és kávét. Ott látom, hogy már egy óra van. Kicsit tovább megállok ebédelni. Zöldséges curry. Hoznak mellé egy levest, rizst. Amolyan hús- vagy erőleves féle, az alján kevés marhahús (elég kemény), de a leves íze csodás. Hasonló a curry is.



Így jóllakva viszont a csónakázás helyett a borászat felé megyek, állítólag szép onnan a kilátás. Tényleg szép, bár ehhez fel kellett tekerni, de megérte. Víz. Aztán megkóstolom a helyi shirazt: kellemes, de van benne valami édeskés déliesség. Cheddar sajtot is lehet rendelni. Az is jól esik.
Három amerikai hölgy ott ünnepel: egyikük épp 50 éves (40+ lett volna a tippem). Persze hárman kitesznek kb 5-öt (1.2-2.0-1.8 eloszlásban). Panaszkodnak, hogy már ittasak. :-)



A szállás felé focizó fiatal szerzetesekre találok, vannak vagy 30-40-en. Angolul nem beszélnek, de amíg én fotózok, addig néhányuk a kerékpárral köröz. Mondjuk az angol lehetne nekik egy plusz lehetőség, ha tanulnák ...



Kicsit pihenek a szálláson, majd elindulok a naplementében fotózni.



A városban az utcán rengetegen a házaik előtt állnak, várnak valamire. Aztán nagyobb sokaság, zene. Valami készül: már Baganban és a buszból egy másik helyen is volt hasonló. Ott vki azt mondta, hogy adományozó fesztivál.



Elindul a menet, én leülök fotózni. Többféle népies öltözetben, csoportokban vonulnak, sokaknál vmi ajándék(adomány?)-féleség.



A sor véget ér. Tovább megyek, egy faluba tévedek be, a naplemente pedig gyorsan jön. A tóig esélyem sincs eljutni.



Másnap már repülök Ngapaliba.