Nem gondoltam egy éve, hogy Kambodzsába vissza fogok ilyen gyorsan térni. Érdekes élmény volt: egyrészt valamennyire otthonos az ismert helyeken és valamennyire új azokon, amiket még nem vagy régen nem láttam.
Vietnam hét év után más eset volt. Megdöbbentő néhol a változás, annak is leginkább az üteme.
Jó látni, hogy egy ország így tud fejlődni és lassan maga mögött hagyja nehéz történelmi örökségét és építgeti a jobb jövőjét.
Persze turistaként sosem tudjuk, hogy valójában mi játszódik le egy meglátogatott ország társadalmában és azt sem, hogy ami lezajlik, az merre vezet. Kambodzsa és Vietnam más-más utat jár az utóbbi 30-40 évben. Más szinten is tartanak. Azonban mindkét ország egyelőre fejlődik gazdaságilag és változik politikailag. Talán majd pár év múlva megnézhetem újra, hogy merre járnak.
Addig is ajánlom mindkét országot azoknak, akik ezzel a környékkel ismerkednek vagy szeretnének ismerkedni.
Szoktam írni a közlekedésről is. Vietnam ebből a szempontból érdekes ország. Jobbos a forgalom, mint Kambodzsában. Sokszor - tudatlanul - furának tűnt, hogy a "rossz" oldalra fordulnak rá: Thaiföld után ez előfordul. Ami viszont még érdekesebb, az a "balra tartás" Szinte mindegy, hogy hány sáv van, a nagyobb-erősebb (ami nem feltétlenül jelent gyorsabbat) a bal sávok felé mozog, ami miatt az előzések jó része kiszorul az innen jobbra eső sávokba, ahol viszont rengeted kisebb és sokszor lassabb jármű van. A hollétedet érdemes dudálással jelezni. Talán ennél többet csak Indiában halottam dudaszót.
A piros-zöld itt szó szerint erős ajánlás. A kereszteződésekben óriási káosz van európai szemmel. Ázsiai megközelítésben a 'menni és menni hagyni' elve alapján, jól kiszámítva a lehetőségeket, szépen haladnak. Igaz ez a motor-autó erdőben átkelő gyalogosokra is. Csak meg ne torpanj vagy állj: az tragédiához vezet(ne). A vezetés közbeni mobil használat, a biztonsági öv és a hasonló agyonszabályzott úri huncutságok itt liberálisabban vannak kezelve - egyelőre.. Mindezek ellenére balesetet egyszer láttunk: annak sem a fizikai, hanem a pszichés vonzat volt jelentős: némi vita alakult ki a felek között, amit a többiek igyekeztek lehűteni. Aztán mindenki ment dolgára.
Hanoi az utolsó két nap szemerkélő esővel örvendeztetett meg minket. Így is búcsúztunk a repülésünk reggelén. Mindjárt két évvel ezelőtti emlékeim jutottak eszembe. Azonban itt volt hova menekülni és így a tökéletes átázás elmaradt.
Addig is ajánlom mindkét országot azoknak, akik ezzel a környékkel ismerkednek vagy szeretnének ismerkedni.
Szoktam írni a közlekedésről is. Vietnam ebből a szempontból érdekes ország. Jobbos a forgalom, mint Kambodzsában. Sokszor - tudatlanul - furának tűnt, hogy a "rossz" oldalra fordulnak rá: Thaiföld után ez előfordul. Ami viszont még érdekesebb, az a "balra tartás" Szinte mindegy, hogy hány sáv van, a nagyobb-erősebb (ami nem feltétlenül jelent gyorsabbat) a bal sávok felé mozog, ami miatt az előzések jó része kiszorul az innen jobbra eső sávokba, ahol viszont rengeted kisebb és sokszor lassabb jármű van. A hollétedet érdemes dudálással jelezni. Talán ennél többet csak Indiában halottam dudaszót.
A piros-zöld itt szó szerint erős ajánlás. A kereszteződésekben óriási káosz van európai szemmel. Ázsiai megközelítésben a 'menni és menni hagyni' elve alapján, jól kiszámítva a lehetőségeket, szépen haladnak. Igaz ez a motor-autó erdőben átkelő gyalogosokra is. Csak meg ne torpanj vagy állj: az tragédiához vezet(ne). A vezetés közbeni mobil használat, a biztonsági öv és a hasonló agyonszabályzott úri huncutságok itt liberálisabban vannak kezelve - egyelőre.. Mindezek ellenére balesetet egyszer láttunk: annak sem a fizikai, hanem a pszichés vonzat volt jelentős: némi vita alakult ki a felek között, amit a többiek igyekeztek lehűteni. Aztán mindenki ment dolgára.
Hanoi az utolsó két nap szemerkélő esővel örvendeztetett meg minket. Így is búcsúztunk a repülésünk reggelén. Mindjárt két évvel ezelőtti emlékeim jutottak eszembe. Azonban itt volt hova menekülni és így a tökéletes átázás elmaradt.
A végére még egy könyvajánló jön:
Most éppen ezt a könyvet olvasom:
Egy maláj arc, indiai háttérrel: ő az Air Asia alapítója. Már pár éve láttam a könyvét, talán épp az Air Asia magazinjában volt róla egy cikk. Most eljött az ideje, hogy el is olvassam (folyamatban). Ami eddig lejött belőle, az is nagyon érdekes. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Sajnos magyarul még nem jelent meg.
