Emberek

Túlélő(k)

Phnom Penh Tuol Sleng börtön. Hét túlélő volt, amikor a vietnami hadsereg bevonult. Köztök két kisfiú. Az idősebb, akkor 9 éves, ott ül a múzeum udvarán kis asztal mögött. Előtte a saját könyve az életéről. Kevés angolsággal mutatja a könyvet, egy másikban a képet, ahogy a szülei gyilkosáról tanúskodik annak perében. Értésemre adja, hogy közlekedési baleset miatt nem tud már - nehézgép kezelőként - dolgozni. Van felesége, két lánya.

Váltunk még pár szót, aztán nálam jobb vevők érkeznek ...

A hét közül egy másik, idősebb arc is ül odébb a maga asztala mögött, rajta a saját könyveivel.

Nem tudom milyen lehet nap mint nap visszajárni erre a helyre nekik? Vajon önszántukból ülnek itt? - Sok hasonló kérdés merül fel bennem, melyekre valószínűleg sosem tudom meg a választ.

Farmer - póló

Fiatal srác, helyi arc, alig tipegő kisfiával megjelenik a tegerparton (Da Nang). A srácon hosszú farmer,  kilátszó alsó, egyszerű fehér póló. Próbálja a kissrác érdeklődését felkelteni a tenger iránt. Játszanak a vízzel. Anyuka is előkerül. Fotók selfi stílusban.

Egy kis idő múlva a napernyők alatt levő helyükön megpihennek. Majd a srác elindul a tenger felé farmerben, pólóban: szépen bemegy a vízbe, elvan a hullámok között perceket. Aztán vissza a családhoz: lassan szedelőzködnek, előkerülnek a bukósisakok, és úgy tengervizesen indulnak is ...

Gyerekes(ek)

Fiatal felnőtt lányok, én koreainak nézem őket. A homokba rajzolnak valami ugrálós játékhoz való ábrát és ugrálnak. Rohangálnak a víz felé, mígnem annak mozgásától megriadva kifelé.

Az egyiken táska, zene szól belőle ("a zene mindenkié"), erre izeg-mozog, tipeg, mint egy gyerek.

Hülyének lenni jó. Hülyéskedni is jó. De nem tudni, hogy az vagy, az már ciki. Nekik pedig valaki pénzt adott, hogy utazzanak, világot lássanak. Vajon mi marad meg bennük?

Nincs nálam sem telefon, sem kamera. Kár.

Taxi sofőr (Hue)

Visszamentünk este a szállodába a csomagokért. A vasútállomás több, mint két kilométer.

Majdnem egy ott kóborló idegentől kértem a csomagokat. Aztán rájöttem, hogy Ő egy taxisofőr. Bár nem értett sokat angolul, de némi kommunikáció után vállalta a fuvart, taxiórával és a kis várakozást, amíg összeszedjük a holminkat.

Elindultunk, az órába igencsak gyorsan ugráltak a számok. majd 400.000 dong (4000 Ft). Kiszálltunk. Kérdezzük, hogy mennyit akar. Semmit. Nullát. :-o

Jattot sem fogadott el. Semmit.

Csak kedvesen elköszönt és barátságosan mosolygott.

Hm ...

Kormány mögött

Egyik kedves ismerősömtől szoktam kérdezni, hogy maradék kb. 50 évét a jelenlegi, nem túl perspektívikus munkájával akarja-e tölteni vagy végre valami másra készíti fel magát (esetleg tanulással, ami ugye sokaknak szitokszó, bár életünk végéig tesszük, ha akarjuk, ha nem).

Ez a gondolat jutott eszembe, amikor Ha Long Bayben a  barlang előtt vártuk a többieket a kis hajóban (amivel a nagy hajóra tértünk vissza) és megláttam a szomszéd hajóban az utasait váró arcot.

Vajon Ő a maradék kb. 50 évét a jelenlegi, nem túl perspektívikus munkájával akarja-e tölteni?

Őr

Ho Chi Minh Mauzóleum előtt. Díszőrség. Biztos ezért lehet csukott szemmel is jól teljesíteni.

Vajon Ő a maradék kb. 50 évét a jelenlegi, nem túl perspektívikus munkájával akarja-e tölteni?

Ha már őr

Bemész egy étterembe, a Starbucksba, látsz egy rendesebb üzletet, parkolót, motor parkolót, tulajdonképpen bármi intézményesített helyet; és látsz előtte legalább két őrt ("Egy őr nem őr" - mondta a bölcs). Mindegyik ilyen őrnek van szép egyenruhája (ami ettől persze csak részlegesen egyenruha, mert sokféle ilyen egyenruha van). 

Ezek az őrök persze nem csukott szemmel őrködnek. Nyitottal: nézik a mobiljukat (fő elfoglaltság), nézik egymást, beszélgetnek (mellesleg), nézik a környéken folyó dolgokat. Esetleg tesznek valami hasznosat: sípolnak, forgalmat irányítgatnak, segítenek és nem utolsó sorban mosolyognak. És szó szerint lehet mondani, hogy utolsó sorban kekeckednek.

Nem tűnik rossznak a közbiztonság Vietnamban. Elgondolkodtató, hogy minek ennyi szép egyenruhás őr? Közmunka, teljes foglalkoztatottság, stb. jut az ember eszébe ...

Ha már mosoly

Ázsiában sokszor mosolyognak. Ügyes kommunikációs fogás (bár valószínűleg nem tudatos, hanem inkább kulturálisan kódolt), hogy a mosoly megold sok problémát: kedves, nem jelent ellenkezést, nem kell "nem"-et" mondani, nem kell bevallani, hogy nem értettél valamit. Sokszínű használata persze levon valamennyit az információs értékéből, de ettől még kedves.

És igazából tényleg kedves. Ezek az emberek alapvetően kedvesen viszonyulnak hozzánk, messziről jött turistákhoz - még ezzel a jelentésbeli bizonytalansággal együtt is. Én értékelem ezt: jobban mint az otthoni porcosságot (amit dekódolnom is könnyebb - bizonyára kulturális okokból.

Már a mosolyért megéri erre járni ;-)