2024. március 4., hétfő

Úton Thakhek felé

 

Ez a város a fővárostól dél-keletre van Laoszban, közel a Thai határhoz. Majd valahol itt akarok visszamenni Thaiföldre.

A buszpályaudvar a városon kívül van. Oda taxival lehet eljutni.


Még előző este fotóztam ezt az eszközt és azon gondolkodtam, hogy mennyi realitása van ebben az országban az elektromos autózásnak.

Aztán megjelent egy BYD elektromos taxi. Szóval van.

 

A busz VIP1 kategóriába sorolt járat volt. Az indulási idő az internet és a helyi felirat szerint is 13:00. A valóságban 12:30. Aztán még jött öt jól megtermett angol fiatal és a már mozgó busz megállt őket is felvenni. Ők is eléggé meglepődtek a busz belső elrendezésén. Talán a leírásnál többet mond néhány fénykép.

  

A buszpályaudvar

 
Ezt még csak poénból készítettem
(mármint a Sleeping Bus értelmezéséhez)

 
A felszállás első pillanatai (cipő csak zacskóban).

 
Aztán kiderült, hogy mit jelent egy hely (azaz két fő egy helyen)

 
Így néztünk ki kívülről (itt még csak tervezett rövid megálló volt) 
 

A fekhelyek egy része tele volt áruval (az egyik például evőpálcikákkal)

Az út nem nagy távolság (330 km), de menetrend szerint is kb. 6 óra (a google sem adja alább, sőt).

Kopp.

Igen nagy koppanás volt, nem az az útviszonyok szerinti szokásos. Ez volt az a hang, amit nem biztató hallani. A busz lassan félre állt. Defekt?

A valóság persze ezt a feltételezést is felülírta:: Az út hossza is nagyobb lett (kb. 8 óra) és ehhez még hozzáadódott egy felfüggesztéshez tartozó légrugó elem cseréje (3 óra) - ez volt a szokatlan "kopp" - mivel kiszakadt a gumifala. Szóval a fekhely jól jött, ha elsőre kicsit fura is volt.


 
 Ez pedig a terven felüli megálló

 
Egy út menti telek

A buszon vegyesen voltak helyiek és turisták (német, francia, kínai, angol). 

A lerobbant busz körül a környékbeliek segítőkészen adtak elosztót a telefonok töltéséhez. Egész tűrhető térerő is volt a környéken és néhány bolt is. Végül az egyik háznál a "műanyag" ízesített tésztaleveshez a háziak adtak vizet, rizst és valami finom halas cuccot is.
Aztán menetkész lett a busz is.  
 
 
A vendéglátó ház terasza útitársakkal

A thakheki buszpályaudvar melletti vendégszoba minden várakozásomat alulmúlta. Amennyire fel tudom idézni, ettől csak egy szörnyűbb szállás volt az életemben. Persze amire kellett, arra épp jó volt. 

Mást nehéz lenne erről a napról elmondani. 

 

Nincsenek megjegyzések: