2021. november 6., szombat

Málta - Marsaxlokk


A mai napra dél felé terveztem programot. Először a Ghar Dalam barlang múzeumhoz mentem.

Itt rengeteg ősi állati csontot találtak különböző korokból a barlang első szakaszán. Ezeket egy kis épületben ki is állították. Maga a barlang nem túl érdekes, de néhány ponton a leletekkel kapcsolatban vannak érdekes információk. 

Látvány az út mentén

Innen jó fél óra járásra van Marsaxlokk halászfalu. Tulajdonképpen egy öböl számos különböző méretű hajóval. Ezek többsége valamikor biztos halászhajó volt - sok most is az bizonyára. A part egy szakasza (előtte valami hajó javító telephely, utána pedig a természet) amolyan turista paradicsom - lenne. De most félig kihalt, a másik felében pedig szebb napokat látott vendéglátó helyek várják a nem létező tömeget. 



Valahogy nem volt bizalmam hozzájuk. Maga a hely szép lehet, ha élettel teli és visszafogottabb a lenyúlás. De ma a szezon vagy a korona vírus miatt (vagy ezek miatt együtt) nem volt különös hangulata. 

Innen két és fél kilométerre gyalog elérhető egy öböl, ami állítólag nagyon szép, de ezt meghagytam a következő alkalomra. 

Inkább a Tarxien ősi templomok nyomába eredtem. Az építésüket időszámításunk előtt 3600 körül kezdhették el és vagy ezer évig tarthatott. Kb egy méter magasságig elég sok megmaradt a négy egybe épült részből. 






A nap végén még a Valettával szemközti öblökhöz mentem el, pontosabban Birgu-ba. Itt is vannak érdekes helyek (Inkvizítor palotája, Málta háborús múzeum) , de ezekbe már nem jutottam be. 


Hazafelé komppal indultam az öblön át. A komp a 3 Cities - Valetta komp. A 3 Cities pedig három vár(os) összefoglaló neve:


Cospicua (Bormla)


Vittoriosa (Birgu)


Senglea (L-Isla)

Nincsenek megjegyzések: