2022. május 22., vasárnap

Gdańsk

 

Az utcákon tüntetők és rendőrök. Feszültség. Szürkeség. Ilyen volt Gdansk 1988-ban, amikor először ott jártam. 

Ez a második látogatás már régóta váratott magára. Eljutni nem könnyű, mivel Budapestről nem repüli közvetlenül egy légitársaság sem. Varsón keresztül lehet: repülővel vagy vonattal utazva onnan tovább. Autóval Budapestről szintén elég messze van: legalább 1000 km.

Miért is érdemes Gdanskba ellátogatni? Gdansk Hansa város is volt, hiszen fontos kikötő. Volt része a Német kereszteslovagrend államának, Poroszországnak, Lengyelországnak és ezek történelmi formációinak. A lengyel történelemben a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom szülővárosa (1980-): Hajógyár volt Lech Walesa (későbbi elnök) munkahelye. Szóval gazdag a történelme. 

Én épp arra lettem kíváncsi, hogy vajon miként változott az 1988-as szürkeség a városban. Az útra jó indok most, hogy Thaiföldről is jöttek oda ismerősök éppen. 

Belváros

Gdansk történelmi belvárosa elsősorban a Hansa örökség jegyeit hordozza magán. Az elmúlt évek rekonstrukciói kellemes "turistás" negyedet eredményeztek. Számos érdekes történelmi esemény, tény idézhető fel e területen sétálva. Ezekről az interneten is bőséges információkat találni. 

Pár kép a város szebbik feléből:



Tudományos akadémiai könyvtár


Vasútállomás épülete


Régi malom épület, jelenleg Borostyán múzeum


Jan Heweliusz astrológus szobra, mögötte ehu kulturális központ épülete


Molnárok háza


Kínzókamra udvara 1


Kínzókamra udvara 2


Nagy fegyvertár (ma múzeum)


Magas kapu


Neptun szökőkút a városháza tornyával


Hanza stílusú épületek


Zöld kapu


Daru


Neptun szökőkút

A thai vendégek miatt velünk is volt egy baráti idegenvezető, ami pár épülettel kapcsolatban épp jól is jött.

Persze a város történelmibb negyedéből elég egy kapun átsétálni, hogy a kommunista uralom nyomaira bukkanjunk. De ez is a városhoz tartozik.

A "negyvenév" lenyomatai is megtalálhatók

Szolidaritás

Ha már negyven év ... A Szolidaritás szakszervezeti mozgalom komoly szerepet játszott a rendszerváltáshoz vezető úton. A városban pár helyen felfedezhetők a mozgalom jelképei.

Szolidaritás zászló egy templom falán

BHP csarnok

1981-ben ebben a csarnokban tárgyalt a Szolidaritás vezetése a hatalommal. Erről most egy kis ingyenes kiállítással emlékeznek meg, melyet érdemes megnézni.

Szolidaritás Európai Központja

A lenti fotón balra eső új épület tulajdonképpen egy múzeum a régi hajógyári kapu mögött. 

Hajógyári kapu és a múzeum épülete

A központ belső tere

A kivezető út (felirat: "Köszönjük a jó munkát!")


Nincsenek megjegyzések: