2017. február 20., hétfő

Újra úton


Semmering alagútjai között van egy pihenőhely. Addig a budapesti szmog kísértett, ha köd formájában is. Jó érzés volt kiszállni az autóból a napsütésben és besétálni egy kávéra. Onnan már örömautózás volt az út Schladmingig (erről a helyről is illene már egy bejegyzést írnom). Aztán hat nap örömsíelés. 

A Qatar Airways gépe ma ugyanígy hagyta maga mögött Budapest ködös reggelét, ahogy felszálás után, az emelkedés közben a köd réteg felett "kisütött" a nap. 

Útközben Bukarest épp tisztán látszott az elnöki palotával, havasan. Valahol Irán környékén a tiszta időben ismét havas hegyek, életnek kevés nyomával. Közben ebéd, bor, egy kis alvás, olvasás. Irakot mintha bölcsen kikerültük volna. 

Lassan leszállunk Dohában, rövid átszállás Bangkok felé. Kicsit göröngyös az ereszkedés....


Megnyílt az új reptér Dohában. Párszor voltam a régin, szörnyű volt. Buszozás, zsúfolt, gyötrelmes. Az új átadása éveket húzódott. A fedélzeti újság szerint mindjárt bezsebelt valamilyen legjobb reptér díjat. No, majd meglátom. 

Meglátom: először is a buszból. A budapesti járat nem érdemelte ki az utasfolyosót :-( Maga a reptér épület egy nagy bevásárlóközpont, a szolgáltatások viszont nagyon korrektek. Egyébként épp rendesen esett Dohában az eső :-o 

Most már az A380-assal repülünk tovább. Van 10-15 perc ingyen internet a fedélzeten és persze pár dollárért több is. A gép nagyon kényelmes (az előző A320-assal össze sem hasonlítható). Az út itt-ott kicsit "rázós", de haladunk.... 

Bangkok a szokásos. Nagyobb sor a beléptetésnél, aztán megy minden flottul. A pattayai buszoknál előkerül egy "köztes" busz, kézzel írt papírfecni - ez nem szokás itt, de - most valószínűleg a dolog zsebre ment (de legalább gyorsan). Reggel 10:30-ra már a barátm irodájában vagyok. Ebéd, szállás.

Ja, a nap süt ezerrel, a hőmérséklet korrekt 30 fok körül :-)

Nincsenek megjegyzések: