Reggeli után elindultunk az Adam's Peak felé (ez Sri Lanka második legmagasabb csúcsa, 2243 m magas).
Mivel egy hosszabb (időben legalábbis) autózás állt előttünk, nem is terveztünk nagyon programot erre a napra. Az persze felmerült, hogy a másnap hajnali 2:00 órás ébresztő és indulás helyett (mert szép a csúcsról a napfelkelte) még délután-este induljunk neki a csúcsnak a szállásunkról, ami kb 1150 m-n van (szóval 1100 m szintet kellett letudni kb 5500 lépcsőn (interneten ez az adat szerepel a legtöbb helyen) keresztül (= kb 320 emeletes lakóház magassága).
Útközben párszor megálltunk és készült pár fotó a környékről.
Katolikus templom
Tovább indulva egy nagyobb templomnál is megálltunk - szerintem szabálytalan módon, de ez a templom előtt álldolgáló rendőröket sem zavarta, kedvesen köszöntek. Ez katolikus templom volt, épp a vasárnapi mise vége felé jártak. Sokan voltak. Kívülről néztük őket, majd tovább indultunk.
Sietségünk egyik oka az volt, hogy az út mentén le akartuk adni mosatni a ruháinkat úgy, hogy másnap fel is tudjuk venni őket szárazon és tisztán. A kinézett mosodában épp egy rendőrnek március 5-re (ez három nap) ígértek mosást. Megvártam míg elmegy. Aztán megegyeztem az arccal, hogy mi másnap dél körül megkapjuk a ruháinkat.
Adam's Peak (Adám csúcs)
Végül elértünk a csúcs alatti településre, Nallathanniya-ra, amely buddhista zarándokok számára szállásadó település. Elfoglaltunk a szobánkat (valami felújítás folyt, kaptunk emiatt diszkontot - fura volt kicsit a helyzet, de nekünk ezzel nem volt gondunk). Az idő viszont nem volt túl rossz (kicsit borús, de száraz).
Miután a hajnali 2 egyikünknek sem tetszett, úgy döntöttünk, hogy elindulunk a csúcsra. Nem voltunk egyedül. Sok-sok lépcső, rengeteg helyi, bár közöttük a magunk tempóját követhettük. Kb 2/3 távon szétváltunk és az eső is eleredt - a magassággal arányosan pedig erősödött is. Mivel számítottam ilyen fordulatra, sport ruhába voltam (ami a csúcs Buddhista templomával nem csereszabatos). Én felmentem a csúcsra, a végén már szakadó esőben. Az út menti árusok egyikétől kértem egy műanyag zacskót és kevés papírt a telefonomat becsomagolni (nehogy szétázzon és kiderüljön, hogy mégsem annyira vízálló, mint a reklámok sejtetik). A google maps itt (sem) becsülte jól a távolságot és a szükséges időt.
Itt még biztató az idő
Az tudni való, hogy a felfelé lépcsőzésnél csak a lefelé lépcsőzés a rosszabb. De csurom vizesen haladni kell, mert könnyű megfázni. Visszafelé útitársammal találkozva úgy döntött, hogy Ő is visszafordul. Én haladtam a magam tempójában. Az egyik szerviz ponton (kaja, ital, csecse-becse, pihenőhely) a srácok, akik várták már akkor az eső végét lefele menetben, amikor még felfele behúzódtam oda pár percre, lefelé kajával akartak megvendégelni, miután mondtam nekik, hogy semmi pénz nincs nálam (ami igaz is volt). Megköszöntem, de inkább haladtam.
Az út eleje
Egy szerviz pont
Az út mentén
Az utolsó, kevésbé meredek részen már jobb volt lazán futni, mint lépegetni. Ekkor még nem tudtam, hogy két nap masszív izomláz jön majd - bár volt ilyen sejtésem. Viszont az alsó szakaszon ismét megszűnt az eső.
Leértem a szállásra. Csobbanás a medencében, nyújtás, ivóvíz (ami lefelé elfogyott). A szobában megvártam útitársamat, aki kicsit más stratégiával tért vissza a szállásra. Fürdés és vacsora a szomszéd étteremben. Alvás.
Nem tudjuk, hogy a hajnali-reggeli túrán mit láttak a résztvevők, mivel a reggel is eléggé felhős volt (a szállásunkon is volt egy pár, aki erre készült). Mi a csúcs közelében semmit: a szakadó eső mellett a csúcs felhőkbe burkolózott. Még egy fotót sem lehetett készíteni a víz és a látási viszonyok miatt.
Az azonban megnyugtató is lehet, hogy nem voltunk egyedül. Bár a le- és felfelé összesen 3 fős új-zélandi csapat külföldit láttam, helyi zarándok minden mennyiségben és irányba voltak. Ők jellemzően esernyővel és esőálló poncsóval védekeztek az időjárási viszontagságok ellen, lassan haladtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése