Al Ula

Medinából reggel elmentünk taxival a reptérre a bérelt autót felvenni. A Bolt sofőr egész tűrhetően értett angolul és minden áron akart velünk egy szelfit. A telefonján elég lazán volt a védő(?)fólia és a napsütésben nehezen volt kivehető, hogy épp mi van a képen. Két megállás után azért sikerült valami szelfi.

Sajnos az autóbérlő cég helyéről fogalma sem volt, így az érkezési csarnokban keresgéltünk és találtunk rájuk. Unott helyi arc kűzdött meg a számítógéppel és a papírmunkával, nagyjából nyelvtudás (mármint angol) nélkül. Így lettem én valahogy andorrai állampolgár :-O

A parkolóban sofőr várt, aki átvitt minket a bérelt kocsik parkolójába és ott egy indiainak tűnő arc adta végre oda a kocsit. Aztán róttuk a kilométereket, kb 350-et. Ebben csak az okozott némi zavart, hogy a AlUla Tour 2025 kerékpáros mezőnye miatt két részletben sikerült másfél órát várakoznunk az úton. A kocsik a négy sávnyi helyet teljesen belakják. Ez nem tűnik túl logikusnak, de aztán, az út megnyitása után szépen visszarendeződnek egy sorba. 

 

Az út kisebb hegyes-sivatagos vidéken vezet. Két út van, az egyiket odafelé a másikat majd visszafelé használjuk. Medinát elhagyva egy idő után a kétszer egy sáv + útpadka (leállósáv) a jellemző. Hely van bőven. Forgalom ingadozó.

Al Ula - régi város

Al Ula szállás egy lakás, két éjszakát töltünk itt. Az első este megnézzük az Öreg városrészt. Parkolni az északi és déli oldalon lehet és onnan ingyenes kisbuszok visznek a két párhuzamos utcányi turista zónába. Üzletek és éttermek, sok turista, félig-meddig történelmi épületek. Lejjebb a főút mentén sártéglából épült falak láthatóak (vagy régi épületek maradványai vagy azok rekonstrukciói). 

 

Beülünk (pontosabban kiülünk, mert nincs bent) egy helyre vacsorázni. Közben a nap lemegy és intenzíven esik a hőmérséklet is. Minek jön az ember a sivatagba, ha nem szereti a hideget. Vacsora után még sétálunk a maradék utcákon, aztán alvás.

Hegra

Reggel egyből a lefoglalt Hegra túrára indulunk. Kb. három órás túra a valamikori Nabateusok (arab törzs) birodalma második legnagyobb városának sírhelyei között vezet. A legnagyobb város az innen kb 600 km-re található Petra (ma Jordániában van) volt.

Miután az épületeik sárból épültek, csak a síremlékek maradtak fent. Ezeket azért vájták a homokkő sziklákba, mert a halál utáni életbe vetett hitük szerint a biztosabb épületre a halál után van szükséged. Egy-egy sírhely több generációnak is helyet adott. Szépen csomagolt helyi hölgy idegenvezetőnk mesél ezekről jó angolsággal. Így megtudjuk, hogy az igényesebb díszítésű bejáratok felett a lépcsők a mennybe vezető 5 fokozatot szimbolizálják, míg a sas alak a legfőbb istenségüket. Az "arc" a csápokkal a védelmet adó medúza jelképe.

A túra után megpróbálunk közelebb kerülni egy Maraya elnevezésű, tükör borítású "Kultúra Palotájához". Sajnos őr állja utunkat. Jegy kellene, de az csak az étterembe vagy vezetett túrára vehető. Ami viszont az interneten található információk szerint épp a mi itt tartózkodásunk napjaira nincs meghirdetve. Fájón, de elengedjük ezt a programot. Érdekes kérdés, hogy mi értelme egy kulturális létesítményt más városoktól messze a sivatagba építeni, de ezt lehet, hogy sosem tudjuk meg. Stadionkultúra?

A kultúra és a stressz megnövelte a csapat éhségérzetét. A számos google szerinti étteremből egy van nyitva (általában délután 4 után nyitnak), ami egy helyi kis csirkesütöde (mondhatnám helyi KFC?). Meglepő módon csirkét eszünk. Evőeszköz hiányában kézzel. Mint a helyiek.

 

Elefánt szikla

Egy rövid délutáni csendes pihenőt követően a naplementében megtekintendő Elefánt sziklához hajtatunk. It sem vagyunk egyedül. A szikla - bizonyos szögből - egy ormányát lógató elefántra hasonlít. Ebben a szögtartományban ajánlanak kávét, édességet és igényesebbeknek ételt is. 

 

A turisták számára ásott gödröket kibélelték ülőhelyekkel. Mi is letáborozunk egyben és osztozunk ott 5 emancipált rijadi egyetemista hölggyel. Jó angolság, nyugati ruhák, rendes helyi csomagolás nélkül. Nem igazán jellemző megjelenési forma. Itt van még egy kedves amerikai pár is velünk, akik jártak Budapesten is (fotó a Bazilikából ezt igazolja). Kis beszélgetés, a lenyugvó nap okozta fényhatások és a gyorsan csökkenő hőmérséklet elegye teszi a pillanatot felejthetetlenné.