2025. július 3., csütörtök

Baku - 11 év után újra


Baku sokat változott. Ide költözött a F1 2016-ban. Nem kellene, hogy egy várost ez határozzon meg, de valamiért itt a F1 nyomai nagyon erősek.  A verseny maga szeptember 21-én lesz (2025), de már most építik a tribünöket, nagyjából kész vannak a box utca épületei. Mindennek a következménye, hogy a pálya nyomvonala környékét ezek az "ideiglenes" építmények uralják. 

A másik látványos különbség, hogy 11 éve egy kis terület az óváros mellett tele volt felső kategóriás üzletekkel (ahol az árak és a cikkszámok összemérhető nagyságrendbe esnek). Sokat elmond a fejlődésről, hogy most ettől a pár utcától mérve 2-3 kilométerre, ahol épp lakunk, van egy Ferrari szalon, két puccos bevásárló központ és rengeteg más üzlet a kettő között. Parkok, tisztaság, sok új, modern épület. Mindezt rendben is tartják: a parkok ápoltak, a sétányokat szépen takarítják. Még a kiköpött rágógumit felkaparó szakmunkást is láttam.  

Szóval a fejlődés látványos. Vásárlókat azért tömegével nem látni ezekben az üzletekben. Azonban a forgalom igen intenzív, rengeteg az autó és köztük igen nagy számban látni kínai elektromos autókat. 

A boltok mellett számos kiülős hely is nyílt és tele is vannak emberekkel. 

A három nap épp elég arra, hogy a belváros és környéke látványosságait meglátogassuk. Turisták is vannak szép számmal az óvárosban és talán a vendéglátó helyeken is. 

Néhány ellőtt fotó a városból:

 
Park 

 
Installáció a Heydar Kzöpontban 

 
Classic Car kiállítás, Ford-T hómobil 

 
Belvárosi tér (Szökőkút tér, épp "szökés" nélkül) 

 
A távolban a "Port" negyed új épületei (itt laktunk) 
 
 
Óváros, sikátor 

 
Óváros, utcakép
 

Nincsenek megjegyzések: