Inle tó - kerékpárral

A reggeli kicsit elhúzódott: számos ismerős bukkant fel, folyt a tapasztalatcsere. Az egyik Mt. Popa-i utitársam is előkerül: érdeklődöm a vonatos "ordinary class" élményei iránt. Bár tömeg nem volt - meséli-, de annyira fapados volt és oly csekély rugózással, hogy a nyolc órás úton az alvás szóba sem jött, igencsak fáradtan érkezve meg. Inkább buszozni fog eztán.
Végül csak eljutottam egy kerékpárkölcsönző helyre, ahol mountainbikeot is láttam már korábban. A váltó is működőképes volt, a fékek -szokásosan felcserélve, de vmit fogtak.





Elindultam a tó keleti partján. Útközben láttam az útépítést közelről: kőtörő gépek, iszonyatos por. Kátrány, füst.



Megtalálok egy borászatot (talán erről beszélt előző nap a német srác?), de korán van még a borozáshoz.



Elérek egy parti falut. Az út persze nem a parton vezet, mert nincs is part a szó klasszikus értelemében. Egy arc dumálni kezd hozzám, átvinne kerékpárostól a másik partra a csónakjával. Most nem.
A falu felé a leágazás végétől híd vezet. A híd mellett várakoznak a csónakok. A hídról jól látszanak a fás-bokros sávot követő rizsföldek, majd az úszó kertek, a termő sávok között csónakkal a kertészkedő emberek. Aztán a falu víz fölé épült házai. A híd úgy ér véget, hogy onnan csak csónakkal van tovább. Az utcák gyakorlatilag csatornák.



Visszasétálok és tovább tekerek. Néhány puccos resort, kisebb falvak, bambusz ültetvények.



Szembejövő turisták szerint már semmi érdekes ... Visszafordulok.



Megállok inni vizet és kávét. Ott látom, hogy már egy óra van. Kicsit tovább megállok ebédelni. Zöldséges curry. Hoznak mellé egy levest, rizst. Amolyan hús- vagy erőleves féle, az alján kevés marhahús (elég kemény), de a leves íze csodás. Hasonló a curry is.



Így jóllakva viszont a csónakázás helyett a borászat felé megyek, állítólag szép onnan a kilátás. Tényleg szép, bár ehhez fel kellett tekerni, de megérte. Víz. Aztán megkóstolom a helyi shirazt: kellemes, de van benne valami édeskés déliesség. Cheddar sajtot is lehet rendelni. Az is jól esik.
Három amerikai hölgy ott ünnepel: egyikük épp 50 éves (40+ lett volna a tippem). Persze hárman kitesznek kb 5-öt (1.2-2.0-1.8 eloszlásban). Panaszkodnak, hogy már ittasak. :-)



A szállás felé focizó fiatal szerzetesekre találok, vannak vagy 30-40-en. Angolul nem beszélnek, de amíg én fotózok, addig néhányuk a kerékpárral köröz. Mondjuk az angol lehetne nekik egy plusz lehetőség, ha tanulnák ...



Kicsit pihenek a szálláson, majd elindulok a naplementében fotózni.



A városban az utcán rengetegen a házaik előtt állnak, várnak valamire. Aztán nagyobb sokaság, zene. Valami készül: már Baganban és a buszból egy másik helyen is volt hasonló. Ott vki azt mondta, hogy adományozó fesztivál.



Elindul a menet, én leülök fotózni. Többféle népies öltözetben, csoportokban vonulnak, sokaknál vmi ajándék(adomány?)-féleség.



A sor véget ér. Tovább megyek, egy faluba tévedek be, a naplemente pedig gyorsan jön. A tóig esélyem sincs eljutni.



Másnap már repülök Ngapaliba.

Inle tó - a tavon

Végül összejövünk öten a szálláson egy hajóra. Nyolc után indulunk, séta a csatornáig, onnan pedig a motoros repeszt a tó felé.



Az Inle tó a környékén élők sokszínűségéről híres. Különböző népcsoportok a tó mentén és - lábas házaikban - a tavon épült falvakban.



Számos csónak még evezővel halad, de sok már a motoros is. A halászok egy lábon állva, a másikat evezésre használva keresik a zsákmányt. Ez nagyon jellegzetes jelenség.



Látványosak az úszó kertek: bambusz póznák között, a tavon kialakított termőterületek.



A termények nálunk is honos zöldségek és persze a parton rizs, ha már víz úgyis van bőven.



Természetesen vannak kézművesek: ezüst, szövöde, szivar. Ez utóbbi elég sajátos: az aprított dohány ízesítve van (pl: méz, cukor, stb.), ez kerül a "szivar levélbe" (ami nem dohány), majd sodorva lezárják. Az íze kellemesen édeskés.



Megnézünk néhány hosszúnyakú (rézkarikák) - épp szövögető - hölgyet. Fiatalok is vannak közöttük.



Öt napos ciklusokban vándorol a környéken a nagy piac. Ott is megállunk.



Természetesen van egy erőteljes túrista szekció, míg a piac többi része ténylegesen a környékbeliek és a városi kereskedők közötti árucseréről szól.

Az emberek jó része a tó körüli, úton alig megközelíthető településekről csónakokkal érkezik, megpakolva az eladandókkal és új szerzeményeivel távozik. Sajnos a környékbeliek sokszínű ruházati hagyományait nem nagyon lehet a forgatagban meglelni: a többség eléggé nyugatiasan öltözik - persze a longyi megvan.
Ebédelünk egy turista étteremben, megállunk egy monostornál.



Visszafelé látjuk a városkából a beszerzett árukkal hazatérőket. Tekintettel arra, hogy a falukban van villany (sok helyen a tóban állnak az oszlopok), sok helyen látni TV-t, műholdas tányérokkal, más elektromos eszközöket.



Valahogy rétegződve létezik itt múlt, jelen és talán a jövő. Kérdés, hogy mivé érik össze.
Kicsi a világ: találkozom a reptéri angolokkal, a minguni kirándulás német arcával is a tavi megállók során. A némettel megbeszéljük, hogy hét körül elmegyünk vacsizni. Végül hat fős asztaltársaság jön össze (+2 kanadai, 1 koreai, 1 francia). A tajvaniak által előző este dicsért, egészben sütött halat esszük. Tényleg baromi jó. Desszertnek elfelezünk egy csokis palacsintát.

Este 10 körül indulunk a szállásainkra. Addigra a város eléggé elcsendesedik. Az éjszakai életet keresők nem Burmába járnak.

Inle tó - Nyaungshwe

Az utat 2+ órára becsültem az útikönyv és az eddigi buszozás alapján. Meglátva a buszt magát, még többre. Tévedtem.

A jegyet a reggeli indulás helyén lehetett megvenni (a szálláson mondták, hogy nincs elővétel - szemben az eddigi buszozásokkal). 7-kor reggeli, fizetek a szállásért (először kötnek bele az egyik 20 dollárosba: kicserélem), 3 perc séta a szebb időket igencsak régen látott buszig.

Asztalkánál nem ázsiai (indiai, arab, angol vagy ezek keveréke) arc árulja a jegyet. Megveszem, 17-es hely, március 4 ...; kijavítja. Veszek vizet, elnézem az előttünk indulásra készülődő "buszt": nagy teherautó, platóján "galériaszerű" fa felépítmény, rajta emberek, alatta áruk meg egy arc is. Mögötte a földön szék, rajta kis sámli - ez a feljáró. Szerencsésnek érzem magam.



Felszállok a buszomra. A jegyes arc ül a volánhoz. Indulunk. A légkondi nem fog gondot okozni - nem működik. A rugózás sem - aligha van egyáltalán. Összeszedünk még pár utast a városkából kifelé, aztán ami a csövön kifér. A tegnapi taxis a személyautóval fele így se nyomta. A busz, ha nem csak a legszükségesebb alkatrészekből lenne összerakva, szétesne. Szinte mindenkit lenyomunk. Bár a településeken gyűjtögetjük az utasokat, egyszer tankolunk is, mégis 1:15 alatt megérkezünk. Egyedül a lejtökön óvatoskodik az arc: valószínűleg nem Brambo (?) fékekkel vagyunk felszerelkezve.

Még a kereszteződéstől, ahol leszálltam a buszról, megteszek 10 km-t vmi motoros-platós járgánnyal, kifizetek 5$ zóna díjat és már az új szálláson vagyok.

A szállás honlapját magyarok készítették, így a főnök mindjárt kedvesen elbeszélget velem.



A város a turistákkal van tele, akik a tóhoz jönnek. Körülnézek, ebédelek.



Másnapra csónakos kirándulás a terv.



A szálláson össze is jövünk rá négyen (osztott költségek).
Délután olvasok, vacsorára beülök valahova. A szomszédos asztalnál - véletlenül - a tajvani és a barátnői. Átülök, elbeszélgetünk.

Pindaya Cave és újra Kalaw

Végül a drága megoldás lett: taxi, de egyedül. 50 km - másfél óra egy irányba.

Az út a hegyek között kanyarog, a földek műveltek, vörös, mint Ausztráliában a sivatag, de itt termőfölddel gazdagítják. Most, a száraz időszakban készítik fel a területet az esős termő időszakra. A termények a magyar viszonyokhoz hasonlóak, privát gazdák, alacsony gépesítettség. Az út szélén ökrös szekerek.
Itt-ott építgetik az utat. Jórészt nők szitálják, válogatják, hordják, terítik, egyengetik a köveket, öntik a hordóban olvasztott kátrányt.

Pindaya Barlang Templom és Monostor



Megérkezünk. A hegyoldalban két fedett lépcsősor vezet fel a barlangtemplom bejáratáig. Ember alig.



Megbeszéljük, hogy a másik végénél találkozunk. Veszek vizet, megnézem a feljárat körüli ritkító fehér és arany színezésű sztúpákat.



A barlang maga cseppkőbarlang, de - az utolsó számlázás szerint 8700+ - különböző méretű, anyagú, színű buddha szobor díszíti, amik a világ számos tájáról érkezett adományok.






Megnézem még a kapcsolódó monostort hatalmas ülő buddha alakjával és gyönyörködöm a kilátásban.



Papír és ernyő

Nagyjából egyszerre érünk a lejárathoz. Ott is templom.

Visszafelé benézünk egy kis manufaktúrába. Shan (a tartomány neve) papírt és nap (dísz)- illetve esernyőket készítenek. Előre tisztáztam, hogy nem veszek semmit.



Megállunk egyeztetés után az útba eső városban a legjobb burgonya chipsért (teljesen természetes). Kapok én is egy zacsival ajándékba. 2 után érünk vissza.

Beülök valahova ebédelni. Kopasz turista hív az asztalukhoz. Odaülök. Francia arc a 20+ lányával. A lány fordítgat neki angolról/-ra. Elvagyunk. Este és reggel is összefutunk még.

Kalaw mégegyszer

Az útikönyv említ még a városka körül egy félnapos túrát. Délután 4 körül elindulok.

Anglikán és

katolikus templom (utóbbiba még nem érkezett meg az új pápa marketing csomagja, így a régi képeivel kell beérniük),

egy barlangtemplom (hasonló a délelőttihez),

keresztény temető, 

tiltott terület katonákkal, 

golfpályával (azon vezet át az út), angolul jópofáskodó játékossal, 

monostor 500 éves bambusz buddhával (ahol teával, mogyoróval és vmi zölddel kínálnak -finomak). 

Az út jórészt kellemes illatú fenyőerdőn vezet át, szép épületek és szerényebb kunyhók között. Látványos útvonal.

Utcai vacsi: zöldséges és sajtos palacsinta, kókuszos fánk, sör. Pakolás.

Kalaw

Nyolc óra buszozás után megérkeztünk. No komment.

A buszon egy tajvani utastársnőm adódott, vele jól elbeszélgettünk. Az ebédre időzített megálló során csirke curryt rendeltem. Az első falatok után eszembe jutott az útikönyv figyelmeztetése: a csirkét akkor vágják, amikor már nem tojik tovább. :-(

Leszállva egyből segítenének rajtam. A szállásom (Honey Pine Hotel) sétatávolságra.



Két indián is az önjelölt segítők között, az egyiket elhessegetem, amikor már 1 méteres zónán belül van. A másik közli, hogy ő csak a barátját várja ott (közben ő is 1 méteren belülre kerül, a barátja meg cserben hagyta -nem került elő). Odébb cuccolok. Oda már nem jön várakozni.

A helyet az angolok idejében építették ki, bizonyára ez az oka, hogy sokszínűbb a helyi közösség az eddig tapasztaltaknál.



Kalaw kis település a hegyek között 1300 méter magasan. Amolyan kis tanyaközpont. A hőmérséklet kicsit alacsonyabb, mint Baganban. Estére hűvösödik.


A völgyekben élénk mezőgazdaság. Néhány templom, monostor, piac. Trekking lehetőségek (csak helyi vezetővel).

Kis séta a piac körül, egy kis lépcsőzés egy monostorba. Kilátás a városkára.

Én a Pindaya Cave meglátogatására hajtanék. Meg kellene oldani a share taxit, de nem találok sehol megfelelő lehetőséget. Néhány helyen meghagyom a szállásom adatait. Hátha. Marad a probléma reggelre. Ha nem megy, akkor vagy egyedül (drágán)vagy sehogy. Majd meglátom.

A vacsora a szomszédos burmai étteremben ízletes volt: zöldséges curry rizzsel. A helyi vörösbor íze elég fura, kicsit édeskés, az ára borsos. A kóstoló megvolt.

 

Leányka "szerzetesek".

Mt. Popa

Végül a szállásom szervezett egy megosztott taxis kirándulást a Mt Popa hegyre, ahol a burmai szellemek laknak. Ezek a szellemek még a buddhizmus előtti idők maradékai, de jól megférnek az utóbbival.

Az út kicsit több, mint egy óra a szállásom kocsiján, sofőrrel. Utastársaim a szálláson lakó német fiatalok - ketten. Épp Új-Zélandról illetve Ausztráliából vannak hazatérőben.



Útközben megállunk egy mogyoró őrlőnél: ökör jár körbe, középen egy fordított kúpban földimogyoró, benne az ökör által a kúp falához préselt hasáb. A préselés következménye a mogyoró krém és olaj elkülönülése.  Ehhez az ökör és a hasáb közötti rúdon elhelyezkedve kell az ökröt nógatni és a peremen megjelenő mogyorót visszalökdösni a kúpba. Ki lehet próbálni. Egy nap egy adag készül el.



A hely másik látványossága a pálmalé kinyerése (fa, felmászni megvágni a fát a megfelelő helyen, alá kókuszból készült edényt akasztani, a korábbi edényt elhozni). A folyadék ize olyan, mint a kókuszdióban lévő léé.

Aztán hagyni a levet érni, majd lepárolni és már kész is a likőrnek nevezett itóka. Kóstoló. Kifelé megvehető.





A hegység egyik szikláján épült a templom.





A felfelé vezető fedett lépcsősor mentén a szokásos kegytárgy és ajándékárusok mellett a "hivatalos" szellemeknek szentelt helyiségek is találhatók.



A lépcsősor lakói kisebb testű majmok is. A helyiek kis papír zacskókban vásárolt mogyoróval kedveskednek nekik. Ügyesen bontják ki ezeket és tömik magukba a mogyorót. Ezzel és a lépcsősoron hagyott ürülékükkel munkahelyet teremtenek azoknak az embereknek, akik ezt eltakarítják. Szinte folyamatosan dolgoznak és a fizetségük a látogatóktól származó adományból jön össze, amit igyekszenek is begyűjteni (nem agresszíven).




A csúcson lévő épületegyüttes  számos szentélyből áll, szép innen a kilátás a környékre.



Leérve megnézzük még a helyi szellemeket felsorakoztató termet, majd haza indulunk. Útközben van még egy-két fotózásra méltó hely.



A fiatalok vonattal mennének majd tovább, így megállunk a vasútállomáson. A pénztáros előkerítéséhez szükséges negyed óra épp elég a hely és a vagonok felderítéséhez. Nem tudtam eldönteni, hogy a busz vagy a vonat nagyobb kihívás. A srácok még csak nem is az "upper class" vagy "second class" jegyre hajtottak, hanem - a helyiek életének jobb megismerése végett -az "ordinary class"-t célozták meg. Lesz az ismerkedésre vagy 8 órájuk.

Közös ebéddel zárjuk programunkat.

A délután maradéka a következő állomásom, Kalaw utazási- és szállásügyeinek szervezésével, pihenéssel telt. A busz 7:30-kor indul és ismét hét óra zötykölődés várat magára.