Az ember tervez .... a linken látható Lotus Temple volt az utolsó napra a tervünk.
Szépen el is metróztunk a megfelelő megállóhoz, majd rövid séta után rosszabb időket idéző sorba ütközünk (csak ez a vége látszott). Elmentem felderíteni a másik végét: kb 400-500 méterrel odébb volt a kapu (az egyetlen).
A sor (részlet)
Más helyeken, ahol volt belépő és sorok is, a külföldi turisták külön sorban vehettek jegyet (ja, 5-10-szeres áron). Itt nem volt jegy, ingyenes a hely, viszont kivételezés sem. Még gondoltam, hogy csapódhatnánk egy hozzánk hasonló turista csoporthoz, de azokkal sem tettek kivételt. Volt pár turista, aki bepróbálkozott, de csúnyán elhajtották őket a sor végére. Így is voltak a sorban balhés hangok.
Végül feladatuk a dolgot és visszamentünk a városba, találtunk egy-két kisebb piacot és megnéztük a Jantar Mantart.
Ez utóbbi egy történelmi épületegyüttes, obszervatórium, ahol a nap és hold mozgását, az idő mulását követték. Az épp folyó felújítás kicsit nehézzé tette az egyébként jó tájékoztatók követését.
Delhi programunk a Café Coffee Day nevű helyi "Starbucks" felfedezésével zárult. A kávé OK, a csokitorta vanília fagyival tökéletes, a fokhagymás bagett ingyenes akcióban pedig vacsorapótló volt.
A szállodában még volt egy kis időnk, majd elsétáltunk a vonathoz.
A peronon hatalmas tömeg, a vagont gyorsan megtaláljuk és így a - még szabad - helyünket is. Egy család van körülöttünk, két kisebb gyerek, beszélgetnek velünk is, a nagyobb fiú a tenyerébe írja a nevét (Soksham, jelentése: "mindent képes megtenni", 6 éves, de próbál angolul dumálni, jó arc).
3AC a mi otthoni kusett megoldásunk úgy, hogy nincs fülke, csak folyosó és annak másik oldalán is két ágy egymás felett. Szóval nyolc ember egy blokkban, köztük meg a forgalom. Túlélhetőnek tűnik három órára. Delhiből kiérve már a sebességünk is OK. A kalauz sem izgulta szét magát a jegyen. Árusok (italok, kaja, könyvek, stb) percenként jönnek, szóval az ellátás is színvonalas (ha majd otthon utolérjük a KELETET).
A családból a hölgy (az anyuka) is beszélgetett velünk időnként. Megkérdezte a szállásunkat és - tekintettel arra, hogy ők is a környéken laknak "share"-t ajánlott. Ők, 4 felnőtt, 2 gyerek és ketten. Hm...
Az állomás előtt tömegben vadásztak ránk a potenciális fuvarosok. A végén már fogtam a kissrác kezét és így mutattam nyugalmat remélve, hogy együtt vagyunk. Gondoltam vmi kisbusz lesz majd a megoldás. Az asszony aztán beült a két gyerekkel egy motoros riksába és kettőnket is beparancsolt. Én hátul, utitársam elől, ölünkben a nagy hátizsákok.
A több tíz riksás ölni akart a számukra veszni tűnő üzletért, a mi sofőrünk is beszólhatott valamit, mert az asszony hosszan és kitartóan üvöltött vele - kár, hogy nem értettem, mert tanulhattam volna tőle. Még felírta a telefonszámát ölében a kisfiúval, hogyha segítségre lenne szükségünk, hívjuk nyugodtan. Aztán a szállásnál kitettek minket, de a share pénzt nem fogadta el. Reméljük, hogy ők is szerencsésen célba értek ;-)
